Hali~
Tudjátok, messze még a vége ahhoz, hogy motiváljon, nincs tábla zöld emberkével, meg exit-tel, nincs fény, csak olyan 10-11 szarral megrakott csille, én meg próbálom viszonylag egyenesen menve magam mögött húzni őket.
de minek..?
Annyi mindent meg kell oldanom, annyi de annnnnnyi mindent, egyszerűen túl sok nekem. De nem állhatok senki elé sem, hogy "hé, segíts már húzni ezt a
szerszarkocsit", mert egyrészt ez az én kocsim és nekem kell húzni, másrészt nem akarom senkinek sem felfedni, mennyi szar is van már a nyakamban, harmadrészt meg mert kibaszottul nincs itt senki sem.
Értitek?
Csak megyek a sínek között, és tudom, hogy vannak itt mások is, de senkinek sem akarok szólni, még akkor sem, ha feltételezem lenne, aki kicsit beszállna a szarakodásba. Jó, ezt szinte teljes biztossággal állíthatom. Csak nincs energiám megszólalni.
Inkább szenvedek. Valahogy túl rég óta tart már ez az egész kegyetlenkedés, és már nem is nagyon emlékszik a testem rá, milyen volt békében, boldogan, viszonylag kevés lelki sérüléssel/mentális zavarral együtt élni. Az agy a gond, emlékeim vannak, szépek, túl jók, meg különben is. Két állapot között vagyok, ha egy kicsivel lennék hülyébb, mindent leszarnék, mindent, ami történik, mindent, amit rosszul csinálok, mindent. Ha meg egy kicsivel okosabb lennék, nem lenne minden szar körülöttem.
Tudnék bőgni.
Hallgattam két dalt és tök random benne volt mindkettőben, hogy "minden rendben lesz" na, az jót tett. Szal, akkor már csak úgy kell lennie. Tök random.
Tök mindegy.
bye: Taka
