Nincs gáz, csak nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ennyire totál felesleges legyek valaki olyan életében, aki fontos nekem és állítólag én is az vagyok neki.
Értitek.
Amikor az élete pontosan ugyanolyan lenne nélküled, mint veled.
De még mindig azt hiszem, hogy ez a normális, nem én.
Hiszen átkozott vagyok.
Lehet, hogy nem kellett volna két órával hamarabb elindulni, de most már biztosra megyek, nem eresztem az álmom! Szép komótosan, megnyugtatva magam, elegánsan bevonulok és lenyűgözök mindenkit!
Holnap ugyanígy!
Mert szuperhős vagyok!!!
Eltűnt az alma.
A probléma egyszerű, mindketten akartok valamit a másiktól.
Valamiből kevesebbet, másból többet, vagy valami újabbat, valami egészen mást. Halványan megfogalmazott vagy konkrét dolgokat, örök elégedetlenséggel.
Mert a probléma egyszerű. Mindketten akartok valamit a másiktól, de nem veszitek észre, a másik mit akar.
Ha eltűnt az alma, egyétek meg a kígyót.
Ha sütne a nap és meleg lenne, érezném, hogy a világ pajkos szellőként suhan. Csak két napja, de akkor is.
Mikor integettem, az ujjamra szállt egy kabóca. Elkapott a nyár. Bárcsak sütne a nap és bár lenne meleg. Nyári ruhákat hordanék és nyitott ablaknál aludnék...
és g-dúrban zúgnák a fákon a kabócák.
Natessék.
Behívó az asztalon, Arisztotelész, Freud és Szegedy-Maszák a szőnyegen.
Vért fogok izzadni, de akarom. Szuperhős akarok lenni megint, netovább szörnyeteg. Nem akarok teret engedni a rinyának, menni akarok előre, mint a bányalovak, s mint a versenylovak, ha megállok, meghalok. Nem akarok már megint meghalni.
Erőltetett menet lesz végig, tudom, hogy kemény lesz, mint Tarzan sarka.
Ha feladom is, megcsinálom.
Mert mindennél jobban akarom.
Finish. Látom az utolsó útelágazást a célig. A zöld országúti táblát, ÁLOM még 2.5 km.
Saját maga védelmében kérjük kösse be biztonsági övét.
Indulhat az ámokfutás.
