Néhány évente reseteli magát az életem.
Minden összeomlik, tönkremegy, kicsúszik a föld a talpam alól és rájövök, mennyire kevés a biztos pontom, és hogy azok is milyen ingatag lábakon állnak.
Más ez azonban most, mint eddig.
Nyilván eddig is voltak mögöttem jószándékú emberek, de basszus, most, most kitettek magukért. Annyian segítenek önzetlenül és jó szívvel, hogy megdöbbentem, mennyien szeretnek és mennyi embernek vagyok fontos, annak ellenére, hogy fura vagyok, és olyan, amilyen.
De látjátok, ez nem számít.
Igenis, szerethető vagyok úgy, ahogy vagyok, igenis kedvelnek emberek, igenis elfogadnak, igenis értékesnek tartanak és anélkül, hogy azt akarnák, hogy alapjaimban változzak meg, vagy anélkül, hogy totálisan lebecsülnék azt, aki vagyok.
Úgyhogy most az van, hogy a padlón vagyok, el vagyok keseredve, hogy megint elbaszódott minden, sokat sírok és ja, rendesen el vagyok keseredve, de ide figyeljetek.
Ez nem az első, hogy tönkre ment az életem, és a tendenciát tekintve nem is az utolsó. De fel fogok állni, mert én vagyok az igazi rocksztár, a kibaszott szuperhős, a fasza gyerek. Igenis, rendbe fognak jönni a dolgok és tudom, hogy olyan dolgok is állnak előttem, amikért megéri kibírni a mostani szenvedést (is).
Csak keménynek kell maradni és bátornak kell lenni.
