Íme az ember.
2013. november 30., szombat
Ecce homo
Elpusztítani magad körül mindent, amit megszereztél. Elüldözni mindenkit, aki megszeretett. Lángolni kéthavonta másért, majd hamuvá égni és tönkremenni, évente hatszor. Sosem tanulni semmiből, makacsul ragaszkodni, mindenhez, amihez csak lehet, aztán engedni hirtelen, elengedni mindent magad mögé. Elhinni és elhitetni az összes hazugságot, amit valaha a hátán hordott a világ, megújulva meghazudtolni önmagad, titkolni és felfedni mindent. Múltadat dobozba zárni és elásni a várkastély pincéjében, ahol brokáttrónon uralkodsz minden csalás felett, csak a jelenben élni, a jövőre hófehér kézzel legyinteni. Hűség a porhoz és hűtlennek lenni a legnagyobb világossághoz, a végtelenségig gyűlölni és soha senkit és semmit nem szeretni. Imádni a hiúság reflektorfényben ázó tökéletességét, fejet hajtani az álnokság megfoghatatlan semmije előtt. A kimondott szavak zuhatagában félreérteni mindent, de sosem látni a sorok közé, menekülni az elől, amit teremtettél, akivé lettél, a gőgös nagyvilági csillagot, a kicsinyes irigyet, aki belefullad mindenébe, a vad bujaságot, akinek vágyait a világ minden élvezete sem elégítheti ki, a telhetetlen óriáscsecsemőt, akiben a harag tombol vég nélkül, aki minden jóra képtelen, gyáva és semmirekellő.
Íme az ember.
Íme az ember.
2013. november 28., csütörtök
Error
Annyit hibázol, amennyit csak akarsz, sosem lehet belőle bajod. Kivéve egy esetet. Gyűjtheted a tévedéseket, mint más a szalvétát, semmi kárát nem látod majd. Kivéve egyetlen esetet. Mindegy, mit teszel, mondasz, vagy gondolsz, sosem érhet bántódás. Kivéve egyetlen egy esetet.
Ha őszinte vagy.
Ne ess sose abba a hibába, hogy felfeded mások előtt, ki vagy, elárulod a titkait, a legbelsőbb vágyaid, és félelmeid. Sose hagyd, hogy megismerjenek.
"Színház az egész világ!" játszd hát a szerepedet, mindig mást, amit csak akarsz, válogass.
Csak soha ne légy önmagad.
Ne hagyd senkinek, hogy megismerjen.
Minden mozdulatodnak csak te értheted az okát, soha, egyetlen percre se légy mással őszinte.
Kivéve...
kivéve egyetlen esetet.
2013. november 26., kedd
Például...
Heló~
Kicsit nyösszvös vagyok, de~ derült égből Liz, és az ember kedve azonnal százzal felpörög! :D
Kicsit nyösszvös vagyok, de~ derült égből Liz, és az ember kedve azonnal százzal felpörög! :D
Küldött nekem valamit, nem tudom leírhatom-e mit, mert úgy rémlik, megígértem, hogy nem pletykálok róla, mije van neki (LOL XD), úgyhogy álljon itt annyi, hogy: "Kitűztelek példának, csillagvöcsök! Előre, legalább olyat, mint Lizzy két éve!"
Ide nekem az oroszlánt is!!
:D
Az egész egy Facebook levéllel kezdődött, csak úgy belinkelte nekem az ominózus entitást a kislány, én meg rögvest és minden méltóságom veszítve összepisáltam magam. WTF!!?? Hogy lehet ennyire olyan mint én????
Na hogy???
Könyörögtem (nem kellett sokat, hálistennek) küldje el, küldjön egyet, mert kell nekem, és most meghozta a postás egy édes levélke kíséretében, amit fülig érő szájjal olvastam, azonnal nekiesve a főtárgynak is. Nem bírom letenni, azért volt muszáj, mert egyéb teendőim elrángattak mellőle~ de holnap folytatom.
Mindenképp.
A humora valami fantasztikus, kétpercenként van valami új, amitől visítok, imádom, mindeközben nagyon édes, és hiába mondja, hogy már semmi köze hozzá, el kell szomorítsam, mert bizony ha nem tudnám, hogy az ő keze munkája, akkor is érezném a zsigerzacskómban, hogy ebből lett ő, a fogalom, a soulmate, a LIZ.
Most legyen elég ennyi :D
A világ minden más történését letojom.
byebye: Taka
Tákándró
2013. november 23., szombat
workshop
Hali~
Kevés 24 óra egy napba, nyomorultul kevés. Egész héten, minden átkozott percben kellett valamit csinálni, de -> legalább elterelte a figyelmem.
Kaptunk egy feladatot, hogy csináljunk foglalkoztató-fejlesztő munkafüzetet ovisoknak, amit egész héten csináltam, mint valami hülyegyerek, erre rittig, hogy utolsó pillanatban baszom el, így lett egy megoldhatatlan feladat. > a maci nem fog málnát enni, maradjunk ennyiben. <
Szép színes lett, jó vastag, ha anyuka elunja, simán agyon is verheti vele 3-5 éves kisdedét.
Közben szakvéleményizélő lapot is ki kellett tölteni beadandónak, ami nagyon jó ötlet, és a valóságba öcöpöcöt kapaszkodva nagyon kreatívan töltöttük ki Minato-val. Adtunk a gyermeknek fiktív nevet, beköltöztettük egy fiktív vasgyári téglaházba, elneveztük a szüleit, és ebbe egyetlen Minatom annyira belejött, hogy még az igazgató nevét is megváltoztatta, szegény Nyami vasgyári pedagóguskarrierje így vette kezdetét. A szülők nevei is lázba hozták, mármint Minato-t, minden lelke mélyén lakó előítélet a felszínre tört, és adta az "almafabétát", ami nyomán Rácz Aladárból előbb Rácz Alaladár, majd Rácz Adalár lett. Erre már én is vérszemet kaptam, és az anyukát, Horváth Angélát végig bal kézzel szignóztam.
Rosszak vagyunk.
Közben rájöttem, hogy nagyon szép álomvalóságot fel lehet építeni a kis fejünkben, milyen a világ, és mi kik vagyunk benne, de addig nem tudjuk és igen, fogalmunk sincsen róla mi az, ami a füstszagú homályos utca végén, a puha meleg szobánkon kívül zajlik, amíg nem beszélgettünk cigánygyerekkel. Szóval nem rosszból, meg semmi, de komolyan mindegyikünknek jót tenne (tényleg jót!) ha a nagyok ott fenn a kristálypalotában hazavinnének egyet egy hétre, és valóban elgondolkodnának rajta merre tovább.
Aztán~
Tanulni is kellett, jövőbeli tanári karrierem szempontjából überfontos dolgokat. Hogy sarkalatosan foglaljam össze a témát: A szemét büdös, csúnya, de újra kell hasznosítani!!.
Amivel önmagában semmi baj, mert vagyok annyira önmagam egyelőre, hogy a tanáromat tisztelem, mert többet tud nálam, nem vagyok 15 éves, hogy hülyenyomorékozzam, mert dolgozatot akar íratni, és a tananyagot becsülettel megtanulom mert ez a kötelességem.
De.
Kezdek eljutni egy pontra, amikor már legszívesebben felállnék, és azt mondanám "Magadnál vagy, jóasszony???"
1. Egy olyan tárgyat, amit nem a mi szakunknak szántak, semmi köze hozzá, és csak azért tanuljuk, hogy töltelék legyen, minek ennyire komolyan venni?? Jó, persze lehetne komolyabban is, de fellázadok, hogy nekem kőművesmunkavédelmet kell tanulnom. Kimondottan felidegesít. Ráadásul, a tanár nagyon intelligensen felénk (értsd a két diplomás felé) biccentgetve közölte, szerinte gyanús, hogy ennyi (kb. 5db) ötös dolgozat lett, biztos puskáztunk. Holott olyan dolgozatot íratott, hogy megadta a válaszokat is, karikázni kellett, hogy A vagy B, és nagyjából olyan szinten voltak megfogalmazva, mint ez:
"Mi történik, ha fejedre esik egy tégla? A- Donald kacsa. B. megüt, esetleg súlyosabb baj C. Batman."
Szóval kicsit megsértődtem. Mert nem engem minősít, hogy neki eddig csak olyan tanítványai voltak, akik nem bírtak ennyit megjegyezni, és mélységesen felháborít, hogy feltételezi rólam, hogy én is csak ennyire vagyok képes, holott summa cum laude diplomáztam.
...
2. A némettanárunk teljesen inkompetens. Sose emlékszik arra, mit vettünk, mit mondott, mikor írunk, kik vagyunk, ami engem rohadtul nem is érdekel addig, amíg bajom nincs belőle, de azt mondta, hogy a vizsgán csak azt kéri majd, amit leadott. DE Ő SE TUDJA?? Aztán bemegyek, és kihúzok valami zeinekeine müffenstuch seißengrossenmittelstugen című tételt?? (LOL) Csak mert ő azt hiszi, már vettük?? Akkor már hiába hadonászok, hogy leszarom ezt a kibaszott nyomorék nyelvet, csak azért tanulom, mert ha ötös vagyok, kapok ösztöndíjat, és megtanulok bármit, ha megmondtad volna, hogy ez is kell!!!! Kárrámbbáá.
3. Didaktika-neveléstörténet. Újabb borzasztó érzéki óra. Nem érdekel a tanár személyisége, igazából mindig is úgy voltam vele, a tudás, tananyag és én köztem a tanár csak egy szükséges rossz, ami ha van, van, sokat tenni ellene nem lehet. Ha meg jó, csak megkönnyíti a dolgomat. Ez él, ha a tananyag elérhető valahol. DE. Könyvet nem adott meg, a jegyzetet meg állítólag elküldte valakinek. Na ezt oszd be. Az anyagok úgy adja le, hogy kioszt mindenkinek egy részt, amit aztán felolvasunk neki halkan, hogy a többiek is tudjanak dolgozni (facebookozni...), és ha ő beszél, beáll az egyik sarokba motyogni. A dolgozatban persze visszakér olyat is, amiről egyikünk se hallott még sose, az se, aki jegyzetelt, mint a malom. Lásd, most olyan görög fogalmakat és ókori indiai izénbigyókat kért, hogy csak lestünk, mint JunJun, mikor a tolmács lemaradt Tsunku fordításában...
Szóval ezen a héten folyamatosan melóztam, a tanulós melómat. Egy fordítás se fért bele, egy feliratozás se, a teljes magazint ma csinálgattam, hol vannak a dolgos nyári délutánok már??
Ja, és a legjobb. A csoporttársak kitalálták szedjünk osztálypénzt, mert nekik kell szalag jövőre. Jó, egyelőre még nem a szalagra gyűjtenének, hanem mindenfélére, de nekem több kifogásom is van.
- nincs pénzem. Egy peták fél fabatka jövedelmem sincsen, apától kérni meg nem akarok. Van elég bajunk így is, nem kell még az is, hogy arra vigyek be pénz, hogy karácsonykor majd igyunk~ mikor nem is fogok inni. Értitek
- nem tudok elmenni dolgozni, mert hogy tanuljam ezt a rengeteg faszságot, hogy angolozzak pluszba, hogy nyáron meglegyen a nyelvvizsga, és elmehessen VÉGRE mesterszakra????
- nem akarok szalagot, se gombot, se kitűzőt. IGEN, nagyképű vagyok, de ha nekem az utolsó szalagomon az volt, hogy ME-BTK Vivát Bölcsész, most nem fogok felvenni egy NyABSzI GYP. feliratút. Sajnálom, nincsen az az Isten.
- hagyjatok már a faszomba az osztályközösségépítéssel nem vagyok 12 éves. >tudom, ezt se így kéne, de én nem vagyok szociális típus. Ha már mindenképp kell valami szoci- akkor már szociopata.<
Miután pedig kinyervogtam magam, az édes élet:
Voltunk Minatoval az állatmenhelyen. Majdnem lesétáltunk a kurvasorra, de hálsitennek egy pálinkaszagú asszonyka eligazított minket, hogy amarra kell menni. Szóval elindultunk a semmibe, úttalan utakon. Komolyan, a susnyában mentünk, a cipőnk átázott, és nem is lehettünk benne biztosak, hogy arra megyünk-e amerre kell. De hálistennek arra mentünk, ott volt megannyi kutulimutuli. Megnéztük a kicsiket, kiszemeltünk pár aranyos lehetséges ebződményt, megnéztük a nagyokat, akik gyönyörűek voltak, okosak és szeretetéhesek, aztán vacogva hazamentünk a picsába.
A többi a jövő zenéje.
Na, ennyit mára, összeszedtem mindent, amit tudtam.
byebye: Taka
Kevés 24 óra egy napba, nyomorultul kevés. Egész héten, minden átkozott percben kellett valamit csinálni, de -> legalább elterelte a figyelmem.
Kaptunk egy feladatot, hogy csináljunk foglalkoztató-fejlesztő munkafüzetet ovisoknak, amit egész héten csináltam, mint valami hülyegyerek, erre rittig, hogy utolsó pillanatban baszom el, így lett egy megoldhatatlan feladat. > a maci nem fog málnát enni, maradjunk ennyiben. <
Szép színes lett, jó vastag, ha anyuka elunja, simán agyon is verheti vele 3-5 éves kisdedét.
Közben szakvéleményizélő lapot is ki kellett tölteni beadandónak, ami nagyon jó ötlet, és a valóságba öcöpöcöt kapaszkodva nagyon kreatívan töltöttük ki Minato-val. Adtunk a gyermeknek fiktív nevet, beköltöztettük egy fiktív vasgyári téglaházba, elneveztük a szüleit, és ebbe egyetlen Minatom annyira belejött, hogy még az igazgató nevét is megváltoztatta, szegény Nyami vasgyári pedagóguskarrierje így vette kezdetét. A szülők nevei is lázba hozták, mármint Minato-t, minden lelke mélyén lakó előítélet a felszínre tört, és adta az "almafabétát", ami nyomán Rácz Aladárból előbb Rácz Alaladár, majd Rácz Adalár lett. Erre már én is vérszemet kaptam, és az anyukát, Horváth Angélát végig bal kézzel szignóztam.
Rosszak vagyunk.
Közben rájöttem, hogy nagyon szép álomvalóságot fel lehet építeni a kis fejünkben, milyen a világ, és mi kik vagyunk benne, de addig nem tudjuk és igen, fogalmunk sincsen róla mi az, ami a füstszagú homályos utca végén, a puha meleg szobánkon kívül zajlik, amíg nem beszélgettünk cigánygyerekkel. Szóval nem rosszból, meg semmi, de komolyan mindegyikünknek jót tenne (tényleg jót!) ha a nagyok ott fenn a kristálypalotában hazavinnének egyet egy hétre, és valóban elgondolkodnának rajta merre tovább.
Aztán~
Tanulni is kellett, jövőbeli tanári karrierem szempontjából überfontos dolgokat. Hogy sarkalatosan foglaljam össze a témát: A szemét büdös, csúnya, de újra kell hasznosítani!!.
Amivel önmagában semmi baj, mert vagyok annyira önmagam egyelőre, hogy a tanáromat tisztelem, mert többet tud nálam, nem vagyok 15 éves, hogy hülyenyomorékozzam, mert dolgozatot akar íratni, és a tananyagot becsülettel megtanulom mert ez a kötelességem.
De.
Kezdek eljutni egy pontra, amikor már legszívesebben felállnék, és azt mondanám "Magadnál vagy, jóasszony???"
1. Egy olyan tárgyat, amit nem a mi szakunknak szántak, semmi köze hozzá, és csak azért tanuljuk, hogy töltelék legyen, minek ennyire komolyan venni?? Jó, persze lehetne komolyabban is, de fellázadok, hogy nekem kőművesmunkavédelmet kell tanulnom. Kimondottan felidegesít. Ráadásul, a tanár nagyon intelligensen felénk (értsd a két diplomás felé) biccentgetve közölte, szerinte gyanús, hogy ennyi (kb. 5db) ötös dolgozat lett, biztos puskáztunk. Holott olyan dolgozatot íratott, hogy megadta a válaszokat is, karikázni kellett, hogy A vagy B, és nagyjából olyan szinten voltak megfogalmazva, mint ez:
"Mi történik, ha fejedre esik egy tégla? A- Donald kacsa. B. megüt, esetleg súlyosabb baj C. Batman."
Szóval kicsit megsértődtem. Mert nem engem minősít, hogy neki eddig csak olyan tanítványai voltak, akik nem bírtak ennyit megjegyezni, és mélységesen felháborít, hogy feltételezi rólam, hogy én is csak ennyire vagyok képes, holott summa cum laude diplomáztam.
...
2. A némettanárunk teljesen inkompetens. Sose emlékszik arra, mit vettünk, mit mondott, mikor írunk, kik vagyunk, ami engem rohadtul nem is érdekel addig, amíg bajom nincs belőle, de azt mondta, hogy a vizsgán csak azt kéri majd, amit leadott. DE Ő SE TUDJA?? Aztán bemegyek, és kihúzok valami zeinekeine müffenstuch seißengrossenmittelstugen című tételt?? (LOL) Csak mert ő azt hiszi, már vettük?? Akkor már hiába hadonászok, hogy leszarom ezt a kibaszott nyomorék nyelvet, csak azért tanulom, mert ha ötös vagyok, kapok ösztöndíjat, és megtanulok bármit, ha megmondtad volna, hogy ez is kell!!!! Kárrámbbáá.
3. Didaktika-neveléstörténet. Újabb borzasztó érzéki óra. Nem érdekel a tanár személyisége, igazából mindig is úgy voltam vele, a tudás, tananyag és én köztem a tanár csak egy szükséges rossz, ami ha van, van, sokat tenni ellene nem lehet. Ha meg jó, csak megkönnyíti a dolgomat. Ez él, ha a tananyag elérhető valahol. DE. Könyvet nem adott meg, a jegyzetet meg állítólag elküldte valakinek. Na ezt oszd be. Az anyagok úgy adja le, hogy kioszt mindenkinek egy részt, amit aztán felolvasunk neki halkan, hogy a többiek is tudjanak dolgozni (facebookozni...), és ha ő beszél, beáll az egyik sarokba motyogni. A dolgozatban persze visszakér olyat is, amiről egyikünk se hallott még sose, az se, aki jegyzetelt, mint a malom. Lásd, most olyan görög fogalmakat és ókori indiai izénbigyókat kért, hogy csak lestünk, mint JunJun, mikor a tolmács lemaradt Tsunku fordításában...
Szóval ezen a héten folyamatosan melóztam, a tanulós melómat. Egy fordítás se fért bele, egy feliratozás se, a teljes magazint ma csinálgattam, hol vannak a dolgos nyári délutánok már??
Ja, és a legjobb. A csoporttársak kitalálták szedjünk osztálypénzt, mert nekik kell szalag jövőre. Jó, egyelőre még nem a szalagra gyűjtenének, hanem mindenfélére, de nekem több kifogásom is van.
- nincs pénzem. Egy peták fél fabatka jövedelmem sincsen, apától kérni meg nem akarok. Van elég bajunk így is, nem kell még az is, hogy arra vigyek be pénz, hogy karácsonykor majd igyunk~ mikor nem is fogok inni. Értitek
- nem tudok elmenni dolgozni, mert hogy tanuljam ezt a rengeteg faszságot, hogy angolozzak pluszba, hogy nyáron meglegyen a nyelvvizsga, és elmehessen VÉGRE mesterszakra????
- nem akarok szalagot, se gombot, se kitűzőt. IGEN, nagyképű vagyok, de ha nekem az utolsó szalagomon az volt, hogy ME-BTK Vivát Bölcsész, most nem fogok felvenni egy NyABSzI GYP. feliratút. Sajnálom, nincsen az az Isten.
- hagyjatok már a faszomba az osztályközösségépítéssel nem vagyok 12 éves. >tudom, ezt se így kéne, de én nem vagyok szociális típus. Ha már mindenképp kell valami szoci- akkor már szociopata.<
Miután pedig kinyervogtam magam, az édes élet:
Voltunk Minatoval az állatmenhelyen. Majdnem lesétáltunk a kurvasorra, de hálsitennek egy pálinkaszagú asszonyka eligazított minket, hogy amarra kell menni. Szóval elindultunk a semmibe, úttalan utakon. Komolyan, a susnyában mentünk, a cipőnk átázott, és nem is lehettünk benne biztosak, hogy arra megyünk-e amerre kell. De hálistennek arra mentünk, ott volt megannyi kutulimutuli. Megnéztük a kicsiket, kiszemeltünk pár aranyos lehetséges ebződményt, megnéztük a nagyokat, akik gyönyörűek voltak, okosak és szeretetéhesek, aztán vacogva hazamentünk a picsába.
A többi a jövő zenéje.
Na, ennyit mára, összeszedtem mindent, amit tudtam.
byebye: Taka
2013. november 15., péntek
farewell my dear friend
igen, teljesen biztos, hogy ez életem legpokolibb éve....
.JPG)
.JPG)
édes kicsi kutyuskám, drága Tyson, picike Tóbiás, édesegyetlen Tobikám nagyon szeretlek téged
tudom, hogy jobb most, hogy Anyával vagy, mindkettőtöknek sokkal jobb így...
csak nekem nagyon rossz
Bárcsak én is ott lehetnék veletek.
2013. november 4., hétfő
Simple past
Felvillannak
az agyamban régi képek,
réges-régen kihúzott szavak,
Celluxszal összefogva feküdt szívünk
pár kitépett füzetlap alatt.
Még mindig érzem az ujjaim hegyén,
látom a kiradírozott neved,
Hogy ejtették fogságba egyetlen délután
minden mondatom azok a szemek.
Nézem a tükröt, és nézlek téged,
nézem magam és az inges alakod,
látom, nem stimmel sehogy sem,
és hogy mégis mennyire akarod.
Bűntudatom kacskaringós karakterek fonják,
szövik és őrzik egy cipősdobozban
Rápakoltunk az évek alatt mindent,
hogy el ne felejtsek hinni abban,
mikor a sárga kicsi cérna, a kisujjaink közt,
mint egy gitárhúr pattanásig feszül,
Rángatod és cibálom, hogy engedjen a másik,
zubogjon a vér benne keresztül.
Mindaz, aki voltam nélküled, és
aki a távolságok között belőled lettem,
Csorgó forróság fagyott mondatain
mindent, amit veled elkövettem…
Emlékszem a szavaidra, emlékszem,
csak a minőség hibás,
Tudod, megvan a videó, csak
rossz a megvilágítás.
Hajnalonként újra meg újra,
előtör a sötétből a folytonos suttogás,
visszhangzik a hangod a fejemben,
csak te, egyedül te és soha senki más.
Ki-kicsap a füzetből a belevésett
megálmodott ország,
Nem volt ez egyszerű múlt, még igeidő se,
csak egy fecni valóság.
réges-régen kihúzott szavak,
Celluxszal összefogva feküdt szívünk
pár kitépett füzetlap alatt.
Még mindig érzem az ujjaim hegyén,
látom a kiradírozott neved,
Hogy ejtették fogságba egyetlen délután
minden mondatom azok a szemek.
Nézem a tükröt, és nézlek téged,
nézem magam és az inges alakod,
látom, nem stimmel sehogy sem,
és hogy mégis mennyire akarod.
Bűntudatom kacskaringós karakterek fonják,
szövik és őrzik egy cipősdobozban
Rápakoltunk az évek alatt mindent,
hogy el ne felejtsek hinni abban,
mikor a sárga kicsi cérna, a kisujjaink közt,
mint egy gitárhúr pattanásig feszül,
Rángatod és cibálom, hogy engedjen a másik,
zubogjon a vér benne keresztül.
Mindaz, aki voltam nélküled, és
aki a távolságok között belőled lettem,
Csorgó forróság fagyott mondatain
mindent, amit veled elkövettem…
Emlékszem a szavaidra, emlékszem,
csak a minőség hibás,
Tudod, megvan a videó, csak
rossz a megvilágítás.
Hajnalonként újra meg újra,
előtör a sötétből a folytonos suttogás,
visszhangzik a hangod a fejemben,
csak te, egyedül te és soha senki más.
Ki-kicsap a füzetből a belevésett
megálmodott ország,
Nem volt ez egyszerű múlt, még igeidő se,
csak egy fecni valóság.
>> お誕生日おめでとう 既往より。<<
2013. november 3., vasárnap
2542 days
Üzenet a múltból, hogy tudd, mindennek oka van és egy az agyadba égett emlék sem véletlen. Kapaszkodj mind a 2542 napba, ami eltelt bennünk, kapaszkodj a tolladba és halovány pillanatokba, amikből te te leszel, én én leszek, mi pedig mi leszünk.
"Végre... Meríts erőt a szóból, ami hozzád beszél. Végre... A szemed tüzének hódol, a vers ami miattad él. Így lettél múzsa, így köt majd gúzsba egyetlen dallam, hogy végre szabad legyél. Hogy többé ne félj."
"Végre... Meríts erőt a szóból, ami hozzád beszél. Végre... A szemed tüzének hódol, a vers ami miattad él. Így lettél múzsa, így köt majd gúzsba egyetlen dallam, hogy végre szabad legyél. Hogy többé ne félj."
2013. november 2., szombat
how to use loneliness
Nincsen annál szomorúbb látvány, mint a magyar ősz vidéken.
Nem a napsugaras, vidám, sárga meg vörös, bordó meg itt-ott zöld, mikor az út mentén még virítanak a virágok, nem. Hanem amikor nyálkás, nedves, nyirkos, a köd lenyom, és a lehullott szépség nyomott szaga ölel körbe.
Füst, hideg és ázott kutyaszag.
Nincsen ennél szomorúbb.
Nyomasztó november elsejék, hány-meg-hány... Kettő, ha dereng, amikor hó esett vagy a nap sütött, minden más emlékemen köd és nyirkos szél játszik.
Mindenki azt mondja, morbid azt kívánni, "Boldog halottak napját!"
Pedig ha megállsz egy pillanatra, rájössz, nem butaság. Sőt, a legkorrektebb kívánság, ami csak a szádat elhagyhatja.
Ha azt mondod valakinek, legyen boldog ezen a napon, mikor körülálljuk a sírt, és zsibbad bennünk a fájdalom, azt kívánod neki, senkije se legyen ott lenn, a földkupac alatt.
Nem a napsugaras, vidám, sárga meg vörös, bordó meg itt-ott zöld, mikor az út mentén még virítanak a virágok, nem. Hanem amikor nyálkás, nedves, nyirkos, a köd lenyom, és a lehullott szépség nyomott szaga ölel körbe.
Füst, hideg és ázott kutyaszag.
Nincsen ennél szomorúbb.
Nyomasztó november elsejék, hány-meg-hány... Kettő, ha dereng, amikor hó esett vagy a nap sütött, minden más emlékemen köd és nyirkos szél játszik.
Mindenki azt mondja, morbid azt kívánni, "Boldog halottak napját!"
Pedig ha megállsz egy pillanatra, rájössz, nem butaság. Sőt, a legkorrektebb kívánság, ami csak a szádat elhagyhatja.
Ha azt mondod valakinek, legyen boldog ezen a napon, mikor körülálljuk a sírt, és zsibbad bennünk a fájdalom, azt kívánod neki, senkije se legyen ott lenn, a földkupac alatt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)