A tornácon alvó lány pulzusa remek

Mégis minek várjak bármit is, minek akarjak bármit is, mikor amit csak egy kicsikét is akarok, elbaszódik? Minimum szar lesz, de nagy általánosságban véve maga az atomkatasztrófa alakul ki belőle.

Hosszú idő óta és hosszú ideig ez az egyetlen hétvége volt az, ami fellélegzés lehetett volna a tömérdek stresszből.

Ehhez képest nem szólt másról, mint hogy megint beakasztottak a szekrénybe, mert nem kellettem, sírtam, és dühöngtem.

Oké, többnyire az én hibám, mert mikor senkinek se kellek, kellhetnék magamnak, csakhát csiribiri csiribiri jóisten, nemhogy lófasz, ló sincsen.

Mivel ez egy jeles dátum is, azt akartam, hogy jó legyen, együtt töltött, kedves programokat akartam, nem pedig azt, hogy egyedül szívjam a fogam minden napján.

>> Úgy elmegyek, meglássátok, többé hírem se halljátok. S hogyha híremet halljátok, könnyeitek hullassátok. <<

Az isten basszon meg mindnyájatokat egyenként, külön, hogy a csillagokat lehozom az égről és annyira se méltattok, hogy rámgyújtsátok a házat, hogy ne szenvedjek soká egyedül.

Köszi mindenért.

Túl fáradt vagyok, többé már nem akarok totál feleslegesen mindent én megtenni egyedül.

Igyekezz

Elektromosálom

Azt hiszem, megvan, mi ez az általános érzés.

Cserbenhagyottság és magárahagyottság elegye keveredve a hülyének nézés és a miért érdemlem ezt-túl rossz vagyok paranoiájával.

De xanaxtakaróként lenyom a hó, és ahelyett, hogy pánikba esnék, mert elzár, igazából mégis megnyugtat: biztonságban vagyok.

Azért hordom azt a gyűrűt, ami egy nyolcasból van kialakítva, hogy mindig emlékezzek, hogy akármi is történjék, Anya mindig vigyáz rám.

Shhh, nemvaló.

Ça va? Ça va?

Hát jól, csak kurva felhős az ég.

) Mikor szeretnél kérdezni valami kis butaságot, és tudod, hogy kurvára senki sincs, akitől meg lehetne. Vagy mikor kijössz vizsgáról, és míg régen felhívhattál öt embert is, akik szurkoltak érted és várták, hogy telefonálj, most állsz a kezedben a telefonnal a minusz 17 fokban és elküldesz egy sms-t és pontosan tudod, hogy hiába mondtad, hogy vizsgázni mész, még csak emlékezni sem fognak rá (

Ezzel az érzéssel nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen nem fér el bennem, egyszerűen minden más érzést kezelek valahogy, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Legszívesebben kitépném magamból és falnakbasznám, leönteném hipóval és rágyújtanám a tapétát.

Egyszerűen gyűlölök felesleges lenni olyasvalaki életében, aki nekem fontos. Nem tudom, meddig bírom még így, komolyan.

Nem tudom, meg lehet-e ezt szokni, vagy hogy tényleg én vagyok az idióta és az a normális, hogy beakasztanak a szekrénybe és sátoros ünnepeken elővesznek, mikor kellek valamire.

Bárcsak megint lehetnék én a legfontosabb annak az életében, aki a legfontosabb nekem.


De valahogy az egész életemet le lehet írni két dologgal.

1. Hajnali ötkor állok a vakító lámpafényben a fürdőszobában, nézem a szétesett, kibaszott ronda fejemet és nem értem, hogy lehet már megint hajnali öt, és már megint mehetek dolgozni...

2. Végezve a tanulással, szorítással a gyomromban ülök a nappali félhomályában, kezemben a laptop, és várom, hogy legalább nyolc óra legyen, hogy lefekhessek aludni.

Mi a közös nevező?

egyesegyedül.