Talitha koum!

Furcsa ez az állapot, ez a mai.

Már megint a tűztó partjáról rángattam, rángattattam vissza magam...

Most jó, azt hiszem, fokozatosan érek meg az elhatározásaimhoz. Nem szabad butának és elvakultnak lennem. Így szerelmesnek csak azoknak lehet lenni, akik mögött bástya áll, szülők, védkör, család. Nekem egyik sincs, úgy, ahogy ebben lennie kellene, nem vagyok 16 éves.

Nem keménynek kell lennem, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen figyelmesnek.

Figyelnem kell, de legalábbis nem szabad figyelmetlennek lennem.

Minden helyzetben tudnom kell, hol vagyok, ki vagyok, mit csinálok és így nem érhet baj.

Anya figyel rám és segít ahol tud.

Talitha koum.

Hajlakk

Ezt le kéne fújni hajlakkal.

Így maradhatna.

Így most jó.

Maradjon így...

Végre nem érzem egyoldalú küzdelemnek, végre van, hogy úgy érzem kellek és szeretnek.

Néhány nap elég a változáshoz, néha meghallgatják és megértik, mit szeretnél. 

Garakuta kyarakuta

Szövetségeseket akarok.

Akiket érdekel, mit akarok mondani, de legalább is végig engedik mondani.

Akik velem nevetnek a vicceimen és nem csak annyit mondanak legyintve: hülye vagy.

Akik velem vannak a bánatomban és nem csak annyit mondanak legyintve: hülye vagy.

De minek sorolgassam melyik varázserőt szeretném. Túl rég óta áll fenn ez az állapot ahhoz, hogy ne tudjam biztosra: sosem lesz ilyen.

Csak azt nem értem, miért nem tudom elfogadni? Miért kell annyit küszködnöm, hogy jobb legyen, mikor sosem lesz az, vagy ugyanolyan nyomorult marad, vagy ezerszer rosszabb lesz.

Sajnálom.

Bye: Taka

Szenvedőszerkezet

Olyan hihetetlen szeretethiány tud elfogni...
Kicsinek érzem magam, végtelenül feleslegesnek és magányosnak.

Pedig Avi mindig kitörő lelkesedéssel fogad és Közlegény 800km távolságról is elkényeztet, mégis.

Borzasztóan hiányzik anya és a világ minden súlyánál nehezebben tehénkedik rám az érzés, hogy senki sem szeret.

Tegnap arra gondoltam, hogy világgá megyek, hiszen húszezer kilométerre innen, csövezve a valóságos semmit egyesegyedül kevésbé tűnik fájdalmasnak, mint itt, ahol van házam, de nincs benne helyem, van ki mellettem, de nincs kihez szólnom, tudna ki szeretni mégse teszi senki.

Vagy szimplán csak akasszam fel magam.

Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok

Ha tudtam volna, hogy én leszek az egyszeri gyerek, aki a pofonnak is kell, hogy örüljön...

Mal du pays

Szeretnék egy helyet, ahol

- Ott lehetne minden ruhám, szekrényben

- Ott lehetnének a könyveim, a füzeteim, lenne vonalzóm, ceruzám, tollam, filcem, ecsetem, festékem, rajzlapom, írólapom, ragasztóm, olló, tű, cérna és minden, amihez hirtelen lehet kapni, ha unatkoznék, vagy ha eszembe jut valami

- Ott lenne a laptopom, a fényképezőgépem és a többi kütyüm

- Ott lehetnének a plüsseim és a fényképek azokról, akik fontosak nekem

- Ott lennének a körömlakkjaim, és abban a szobában festeném a körmöm, ahol csak akarom

- Lenne egy egészalakos tükröm, a falon és akármikor beöltözhetnék, akár egész délután egyszarvúruhában vagy koronában mászkálnék és senki sem szólna rám

- Azt és akkor énekelhetnék, szavalhatnék el, amit és amikor csak akarom

- Lenne kihez szólnom, amikor jól esik, nem pisszegnének le, meghallanák, ha mondok valamit

- A TV-ben azt néznék, amit szeretnék, és nem kellene örökké feltennem a fülest, a feliratozok

- Bármikor kimehetnék az udvarra, szednék gyümölcsöt, játszanék a kutyámmal, amikor csak akarok és azt, amit csak akarok

- Ha ahhoz lenne kedvem, éjszaka kihajolnék az ablakon, vagy az udvar közepéről bámulnám a csillagokat

- Akkor ennék és innék, amikor kedvem szottyan, ott, ahol kedvem szottyan

- Díszeket csinálnék, kitenném őket, ahova tetszik, vicces feliratokat, aranyos kis mütyüröket, nem kellene passzolnia senki más ízléséhez

- Nem lenne semmi kölcsönbe vagy szivességből, ha kevés dolgom is lenne, az az enyém lenne, ha eltörne, csak magam szidnám le magam

- Olyan edényeim, függönyeim, törölközőim, képeim és mütyürkéim lennének, amilyen csak tetszik

- Akkor nyitnám ki az ablakot, amikor csak akarom

- Ha főznék, vagy sütnék, vagy takarítanék, vagy mosnék, vagy akármit csinálnék, senki se állna fölém megmondani, mi a tuti és éppen mit csinálok rosszul

- Hangosan telefonálhatnék

- Ahol otthon tudnék lenni.

Félreértés ne essék. Nem arról van szó, hogy ne tudnék másokhoz alkalmazkodni, mert évek óta mást se csinálok. Egyszerűen szeretnék végre otthon lenni valahol. Ahol hozzám is alkalmazkodik valaki. Ahol legalább egy kis szavam van.

Ami nem tartózkodási hely, vagy lakcím, van postacím.. ami az otthonom.

Fel kellene észülnöm rá, hogy ilyen sosem lesz már.

Be a buisain

Nem akarok folyton másoktól függeni.

Nem akarok szivességeket és engedélyeket kérni, lekötelezett és adós maradni.

Elegem van a megalázkodásból és az elnézést-kérésből.

Úgy akarok tartozni emberekhez, hogy ne függjek tőlük.

Miért néz mindenki verébbébinek, buta kölyökkutyának vagy egszerűen csak idiótának? Miért hiszi mindenki azt, hogy engem irányítani kell, különben meghalok?

Nem vagyok életképtelen. Annyiszor bebizonyítottam már, miért nem képes senki felfogni, hogy úgy vagyok, ahogy vagyok, azon az úton "jó" ahogy vagyok??

Nem kell megmondani a tutit, nem kell kijavítani és elrendezni engem, mert amikor meg kurvára szükségem lett volna támaszra, ketten voltak ott velem.

Bye.

Taka