That word

Kopog az eső.
Kopog a cserepeken, a kutyaház tetején, kopog a hintaágyon, kopog a kukán és a kutya edényein, kopog a lábtörlőn, kopog mindenen, és végtelen metronómként örökké emlékeztet arra, milyen jól passzol a moslék idő díszlete hozzám.

Sawa mondott egy jót. Arra, hogy velem nem történnek jó dolgok, azt kérdezte, miért nem csinálok én valami jót? Ez egy pillanatra megakasztott. Tök jó ötlet. Miért is nem?

Aztán eszembe jutott.

Hogy eddig akárhány embernek segítettem, végül mind mocskosul pofátlan módon kihasznált, ahány hobbim eddig volt, mindben a fájdalmas sikertelenség győzött, minden, amit valaha szerettem csinálni, lehetetlenné vagy közel lehetetlenné vált, de minimum bűntudatforrássá, a közeledéseimet megalázás vagy totális közöny kísérte, s mostanra maradt az, hogy kerülöm, hogy bárkinek segítsek vagy adósa maradjak segítséggel, hogy bármit csináljak is, ne beszéljek róla senkinek, és csak és kizárólag neten, maximum telefonon kommunikáljak az emberekkel.

Mert mindig várok valamit, amit aztán nem kapok meg, s ennek a hiánya túl erős, elnyomja annak az örömét, amit végül meg megkapok.

És igazatok van, három hónapja tart ez az elbaszott camino, hol vannak az eredmények?

Igazatok van.

Mondjátok el ezerszer, értem én, nem kell végighallgatnotok, csak mondjátok el, mit baszok el, mit vártok el tőlem, mi az amit tennem kellene, mi az ami rossz bennem, mi az amire képtelen vagyok, mi az amin azonnal változtatnom kell, ha szomorú vagyok, kedvtelen vagy kimerült fordítsátok ellenem, és továbbra is szarjátok le, hogy ez mégis miért nem ilyen egyszerű.

Mindig igazolást nyerek, hogy soha de soha nem szabad a nyolcadik főbűnbe esni, mégis mindig összejön.

De egyszerű a képlet. Sosem szabad őszintének lenni. Vagy azt mondják, minden gondod és fájdalmad kismiska, mert mindenki mással is megtörténik, meg mert másoknak sokkal rosszabb, vagy nem is figyelnek rá, mert senkit sem érdekelsz. Ennyi. Nincs ezen mit tovább ragozni, kedves Taka.

Tetováltasd a csuklódra, hogy mindig lásd. Hogy sose kövesd el a nyolcadikat. 8. Ennyi elég is lesz.

Bye.

Kore kara, nannimo iwazu ni

この自分のこの人生は果てしない夜見たい

でもねこの夜は眠れない夜です。

そこでとっても寂しい

とっても怖い

とっても心細い

就寝時のお伽話の朝日

昇りたい

...

d
O
u
S
h
I
Y
o
U
??

The fox's wife

Nem kerested, hát megtaláltad

megkóstoltad, felzabáltad

Csorog a csuklódon a leve

a szeme színe, meg a neve

Mint aki hullócsillagot evett

tenyerében markol meg a hideg

Bal kezén a hüvelykujja hegye

a hétfejű sárkány nyolcadik feje

Mit lát, ha rád néz, ha kinyitod a szívét

mit néz, ha látja, hogy kinyomtad a szemét

Mindent észrevesz, ami rímel a nevedre

sírj csak, hóember, de ne vedd a szívedre

Lázas vagy, hányni fogsz, hát mit tettél vele

az arcát simítod és már lóg is a bele

Remeg a szádban az összes gondolat

csuklik, ha álmodsz, ha álmodik, te csuklasz

Tépkeded a szárnyait, szeret-nemszeret

csak egy fél nyolcas, amit vétett ellened

A vércsoportja? Az sosem jött szóba

Ha láttad a talpát, mindent tudsz róla

Pastel headshot

Először is, próbálom nem végiggondolni és megfejteni miért vagyok bizonyos dolgokban önfejű és miért húzom fel magam baromi könnyen mindenfélén, mert egyszerűen túl fárasztó lenne.

Mindezek mellett viszont rájöttem arra, hogy az, amit a múlt héten éreztem, hogy változni kezdtem, jobb a kedvem, minden jobb lett velem és körülöttem, igazából csak felszínes butaság volt.

Mert tulajdonképpen ennél lemondóbban és közönyösebben még sosem volt lentebb.

Erre pedig abból jöttem rá, hogy míg régebben, a legszarabb pillanataimban is előrelátó voltam, gondoltam arra, mi lesz később, mi milyen következménnyel járhat, de ez már nincs meg.

Most szemrebbenés nélkül megeszek éjszaka 2kg szaloncukrot, mert nem érdekel se az, hogy megfájdul a hasam, se az, hogy dagadt leszek. Összevissza költöm a pénzem, pedig nincs sok és munkát se keresek, mert nem érdekel, mi lesz, mikor elfogy. Megveszek egy ugyan akciós, de drága kabátot, ami viszont szar minőségű, de tetszik és leszarom, jövő télen jó lesz-e még. Bár ilyeneket régen csináltam, nem rakom top 10-es listába a kedvenc neveim, és nem olvasom Bibliaként Vekerdy írásait, mert nem érdekel lesz-e családom, nem játszok elalvás előtt azzal, hogy regényekcímeket találok ki rövid könyvajánlóval, mert nem érdekel, lesznek-e még kiadott könyveim vagy sikeres könyveim, nem ábrándozok arról, hogy tanítok vagy hogy kinek milyen ajándékot hozok Japánból, nem beszélgetek fejben József Attilával vag Radnóti özvegyével, vagy H!P és J'sE tagokkal, nem tervezem a H!P tábort, se nem töröm a fejem frappáns fordításokon, mert nem hiszem hogy lenne jövőm.

Nem olyan, amiben nagy dolgok valóra válnak, egyszerűen semmilyen jövőben sem hiszek. Nem hiszem benne.

Nem csinálok semmit. Bemegyek a városba, hogy valaki örüljön, de engem nem hoz lázba. Egy nap egy könyv, és azért olvasok ennyit, hogy teljen az idő. De nem azért mert ott valami várna rám.

Nincsenek céljaim vagy terveim, feladtam még csak a gondolkodást is, mert fájt, hogy mindenről az jutott eszembe hogy fog elbaszódni.
Sőt leginkább az lenne a legjobb, ha soha egyetlen negyedpillanatra se lennék boldog az életemben, nem lennék jókedvű, vidám vagy semmi pozitív, legyen minden pokoli szar, mert azt nem veszi vissza hatszoros áron százszoros kamattal a jóisten.

Sőt még csak ez se kell. Nem kell semmi.

Semmit se akarok és semmi se érdekel.

De ne érezzétek ezt letargikus rezignációnak, csak tényközlésnek. Mintha annyit mondanék, nem számít, hogy ma szerda van.

Bye:

Taka

Erzächlen sie auch

Néha hallgatom a beszélgető embereket. Mindig olyan megdöbbentő, hogy fejhangon szinte nyávognak egymásnak, hehegnek és mindenféle dolgot olyan művi módon hallgatnak, hogy felidegesít csak rájuk néznem is.

Gusztustalan.

Gusztustalan, hogy ennyire nem őszinte egyik momentum sem a beszélgetésükben, se a hangok, se más jelek, s mégis mennyire rajta vannak a szociális érintkezésen. Kérdem én, naivan, miért kell, hogy hosszasan beszélgess valakivel, akivel szemben még csak a normális beszédhangodon sem tudsz megszólalni? Miért kell, hogy tarts magad mellett olyan embereket, akikkel nem tudsz önmagad lenni, őszinte hangon, őszinte figyelemmel, őszinte témákról?

Miért?

Istenem, hát mennyivel őszintébb vagyok én, a legnagyobb kamugép a világon, akit ha nem érdekel, nem mondja, nem kérdezi, nem figyel, nem keres, még ha udvariatlan is, legalább igazi.

Akivel nem tudsz a hétköznapi hangodon beszélni, azzal nem is kell beszélni.

Játszatok nélkülem.

Bye, Taka.