Hagyd abba.
Állj le, ne sajnáltasd magad magadnak, ne mentegesd magad olyan dolgok alól, amiket meg se tettél és meg se akarsz tenni.
Szedd össze magad.
Kuss és menj tovább.
2014. június 30., hétfő
2014. június 24., kedd
Middle of nowhere
Hogy tudnál menekülni,
Ha semmi sem tart zárva?
Hogy tudnál felejteni,
Hogyha nem vagy árva?
Milyen határt szabsz magadnak,
Ha sehol semmi se?
Hogy győzöl le bárkit is, ha ez a
Semmi közepe?
Mitől szabadulnál,
Ha nincsen börtönöd?
Ha a legnagyobb lakatot is
Könnyen feltöröd?
Ki elől menekülsz?
Hisz körbe vesz a fény.
Lásd be, magad vagy
A semmi közepén
re:writed
Fogoly vagy, menekülj!
Fogva tart a minden
Árva vagy, egyedül,
tudd, hogy semmid sincsen
Árva vagy, egyedül,
tudd, hogy semmid sincsen
Haldokló őzként felakadva
egy kerítéslécre
Nem győzhetsz le senkit
ha senki sem vesz észre
egy kerítéslécre
Nem győzhetsz le senkit
ha senki sem vesz észre
Miért nem menekülsz?
Csak ülsz a rabolt kincsen?
Takard le az arcod, hogy
Takard le az arcod, hogy
ne lásson az Isten.
2014. június 15., vasárnap
When the perfect time to say 'c'est la vie'
Hali.
Újabb sikertelen irodalmi pályázat. Kezd gyanút kelteni bennem, hogy nem is vagyok olyan jó, mint hittem. Tudjátok, "Taka=írás" csak, mi van, ha "Taka=akármi, csak ne írd le"
Mikor jön el az idő, hogy azt mondam, vége? Felfogjam, hogy sosem lesz belőlem senki? Mármint aki valaha akartam lenni?
Mert szörnyű, de tény, soha senkinek sem voltam érdekes, sem az, amit csinálok. Régebben próbálkoztam vele, hogy olyan területeken legyek sikeres, amikben azt hittem, jó vagyok, de abbahagytam, mert nem hogy nem lettem sikeres, nem, hogy rossz kritikákat kaptam, senkit se érdekelt. Tudjátok, mikor a youtube videód alatt 10 év után is 8 a nézettség. Mikor a regényedet 3 ember olvassa el, mert >megkérted rá őket<, mikor a blogod nézettsége egy év után is csak havi 2 ember, amiből az egyik biztosan te vagy, mikor beküldöd a verseidet egy pályázatra és vagy nyersz, mert más nem indult, vagy 35 ember bekerül az elődöntőbe a 36 pályázóból, és te vagy az az egy, aki nem.
Néha arra gondolok, hogy ha majd meghalok, az unokáim megtalálják az írásaim, kiadatják és arra jut a világ, milyen fasza vagyok post mortem. De aztán mindig az jut az eszembe, hogy ha majd meghalok, legalább nem fog fájni, hogy az unokáim nem, hogy hagyják porosodni a kézirataim a padláson, de azzal együtt adják el a házat.
Értitek, miről van szó?
Nem az, hogy valakit/valakiket hibáztatnék a sikertelenségemért, csakis magamat. Hogy nem vagyok elég tehetséges. És érdekelne, mikor jön el a pillanat, hogy belássam, feladjam és ne írjak egy szót se többet a magam védelmében.
bye: taka
Újabb sikertelen irodalmi pályázat. Kezd gyanút kelteni bennem, hogy nem is vagyok olyan jó, mint hittem. Tudjátok, "Taka=írás" csak, mi van, ha "Taka=akármi, csak ne írd le"
Mikor jön el az idő, hogy azt mondam, vége? Felfogjam, hogy sosem lesz belőlem senki? Mármint aki valaha akartam lenni?
Mert szörnyű, de tény, soha senkinek sem voltam érdekes, sem az, amit csinálok. Régebben próbálkoztam vele, hogy olyan területeken legyek sikeres, amikben azt hittem, jó vagyok, de abbahagytam, mert nem hogy nem lettem sikeres, nem, hogy rossz kritikákat kaptam, senkit se érdekelt. Tudjátok, mikor a youtube videód alatt 10 év után is 8 a nézettség. Mikor a regényedet 3 ember olvassa el, mert >megkérted rá őket<, mikor a blogod nézettsége egy év után is csak havi 2 ember, amiből az egyik biztosan te vagy, mikor beküldöd a verseidet egy pályázatra és vagy nyersz, mert más nem indult, vagy 35 ember bekerül az elődöntőbe a 36 pályázóból, és te vagy az az egy, aki nem.
Néha arra gondolok, hogy ha majd meghalok, az unokáim megtalálják az írásaim, kiadatják és arra jut a világ, milyen fasza vagyok post mortem. De aztán mindig az jut az eszembe, hogy ha majd meghalok, legalább nem fog fájni, hogy az unokáim nem, hogy hagyják porosodni a kézirataim a padláson, de azzal együtt adják el a házat.
Értitek, miről van szó?
Nem az, hogy valakit/valakiket hibáztatnék a sikertelenségemért, csakis magamat. Hogy nem vagyok elég tehetséges. És érdekelne, mikor jön el a pillanat, hogy belássam, feladjam és ne írjak egy szót se többet a magam védelmében.
bye: taka
2014. június 10., kedd
There's nobody in me
Hali.
Egyedül vagyok. Kicsi vagyok. Senkim sincsen kívül belül.
>>>There's nobody in me. There's nobody around me. There's nobody but me.<<<
Minden annyira szar megint. Sosem ér véget, csa néha vannak leállósávok, majd újult erővel az egész.
Nem bírom. Tavaly nagyon közel voltam hozzá, és megint, tessék. De nem meghalni akarok, csak, hogy vége legyen. Már nem bírom.
Ezt nem fogom leírni. Ezért nincsen is senki, aki megérthetné, képtelen vagyok elárulni, fáj, és csak ülök a fürdőszobában kisírt szemmel, és azon gondolkodok, akarom-e tényleg, hogy vége legyen?
Gyáva vagyok.
Mindenki gonosz velem, cserben hagynak, megaláznak, uralkodnak felettem és senki sincsen, aki megvigasztalna. Úgy, istenigazából. Hogy a vége tényleg a feloldozás legyen. Legyen már egyszer vége... istenem!
Megint ugyanott, se előre, se hátra, nincsen helyes döntés, nincsenek válaszok, csak a mérhetetlen fájdalom és nem értem ezt a hatalmas igazságtalanságot az összes szadista állat között állva. Nincs semmi, nincs sehol, nincsen.
Can anybody hear me??
Yes.
But nobody cares.
Az amúgy részleget egyszer majd elmondom, de most muszáj volt valakihez szólnom. A papír türelmesebb, mint az ember. Még ha csak ilyen is.
bye.
taka.
Egyedül vagyok. Kicsi vagyok. Senkim sincsen kívül belül.
>>>There's nobody in me. There's nobody around me. There's nobody but me.<<<
Minden annyira szar megint. Sosem ér véget, csa néha vannak leállósávok, majd újult erővel az egész.
Nem bírom. Tavaly nagyon közel voltam hozzá, és megint, tessék. De nem meghalni akarok, csak, hogy vége legyen. Már nem bírom.
Ezt nem fogom leírni. Ezért nincsen is senki, aki megérthetné, képtelen vagyok elárulni, fáj, és csak ülök a fürdőszobában kisírt szemmel, és azon gondolkodok, akarom-e tényleg, hogy vége legyen?
Gyáva vagyok.
Mindenki gonosz velem, cserben hagynak, megaláznak, uralkodnak felettem és senki sincsen, aki megvigasztalna. Úgy, istenigazából. Hogy a vége tényleg a feloldozás legyen. Legyen már egyszer vége... istenem!
Megint ugyanott, se előre, se hátra, nincsen helyes döntés, nincsenek válaszok, csak a mérhetetlen fájdalom és nem értem ezt a hatalmas igazságtalanságot az összes szadista állat között állva. Nincs semmi, nincs sehol, nincsen.
Can anybody hear me??
Yes.
But nobody cares.
Az amúgy részleget egyszer majd elmondom, de most muszáj volt valakihez szólnom. A papír türelmesebb, mint az ember. Még ha csak ilyen is.
bye.
taka.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)