Hali :3
Először is, 23 éves lettem. Taka öreg, mint egy rakat... sz.... széna.
Aztán.
Ma Sawa szemezgetett nekem egy lány oldaláról, aki folyamatosan negatív kritikát fogalmaz meg mindenféle előadók lemezeiről, dalairól, előadásairól. Nem vagyok hajlandó elkérni a címet Sawától és mindenét elolvasni, mert sajnálom.
Régebben nagyon felidegesített, de most eljutottam oda, hogy bár több előadót leszaroz (és nem hiszem, hogy képzettségben olyan szinten állna, hogy kritikái többek lennének a naiv közönség puszta megfigyeléseinek, nota bene, szerintem minden rossz neki, amit nem az ő egy kedvence fémjelez) akit én is szeretek, úgy érzem, szánom ezt a lányt.
Ennyi pedagógia és pszichológia után, amit tanultam, persze nem diagnosztizálhatok senkit, de teljesen értem, hogy az, hogy azt hiszi (kell hinnie) hogy az ő véleménye ennyire fontos, s kell, hogy megbántson másokat, mindössze (...) tök egyszerűen levezethető lelki sérülésekből fakad.
Meg mernék rá esküdni, hogy úgy nőtt fel, hogy otthon senki le sem szarta a véleményét. Mondtam Sawának, akit egyébként tényleg felbaszott a bejegyzéseivel, hogy értse meg, szar neki. Biztos, hogy kiskorában hiába mutatta a jegyeit meg a rajzait a szüleinek, rá se bagóztak, vagy valami hasonló.
Eljutottam oda, hogy megértettem valaki dühe és szociális analfabetizmusa mögött a sérült lelkű kisgyereket, aki egyszerűen csak nem ért a világhoz.
Ráadásul elolvastam Ferenc Pápa intelmeit is.
Ismeretlenül is, te lány, (főleg az elejét) neked ajánlom!
Élni, és élni hagyni!
Add át magad másoknak!
Vedd derűsen az életet!
Játssz a gyermekeiddel!
Töltsd a családoddal a vasárnapot!
Segítsünk munkát találni a fiataloknak!
byebye, Taka, akinek újabban keksz-szaga van.
2014. október 25., szombat
2014. október 11., szombat
Okochama Sensou
Heyo~
Ovisharcok reback~ Kurvarég találkoztunk! :3
Ha nem vagyok partner a rinyában, jön az érzelmi zsarolás, a hiszti az ingyombingyom.
Akkora egy szemét állat vagyok, de nem érdekel. Nem bír érdekelni senki óvodás lelkének semmiféle kis picsogása, kisebb gondom is nagyobb ennél.
És tényleg!
Most csak ennyit az utókornak.
A munkáról keveset, majdnem semmit se írtam még, igazából túl jó ahhoz, hogy elhiggyem. :D
Ez mondjon el mindent! :3
Bye:
Taka
Ovisharcok reback~ Kurvarég találkoztunk! :3
Ha nem vagyok partner a rinyában, jön az érzelmi zsarolás, a hiszti az ingyombingyom.
Akkora egy szemét állat vagyok, de nem érdekel. Nem bír érdekelni senki óvodás lelkének semmiféle kis picsogása, kisebb gondom is nagyobb ennél.
És tényleg!
Most csak ennyit az utókornak.
A munkáról keveset, majdnem semmit se írtam még, igazából túl jó ahhoz, hogy elhiggyem. :D
Ez mondjon el mindent! :3
Bye:
Taka
2014. október 3., péntek
Stars are blind
Bántóan hülye vagyok
már magam is csak röhögök magamon.
Kedves elítéltek!
A déli harangszóra főbelövést kéne tartanom.
Egyszer ment csupán
azt mondtam, állj és vége lett.
De megöregedtem
Eltelt két hét és hiába a tett.
Mi a helyes? Az igazság?
Össze kéne vetni azzal, aki jól csinálja
hogy megtudjam
a módszerem a rossz, vagy menjek a picsába.
Rég volt már, hogy ennyire
éreztem én is, hogy most aztán sok leszek.
S minden magyarázat ellenére
Tudom, hogy rossz, amit teszek.
Nem is vagy szép.
Se okos, se kedves, de még vicces se igazán.
Idegen vagy
A diagnózis ez, ennyire futja a lazán.
Ha volna egy csepp eszem
Végiggondolni, miért döglött a bagoly
a mellkasom fogta
odúban zúg-e a hangyaboly?
Jöhetnél vitázni
Lelkiismeret, hogy nyerni akar a jó
nem győzhetek én
az elrontott díszítősor, a semmire való.
Még egy fél óra se telt el
Vissza az elejére, elölről ugyanúgy mindent.
Ráng a szemed?
Megérdemled, ha kísérted az Istent.
Itt már nekem kínos
az egész végtelenített agymenés
halkulj el, életfogytos
az utolsó ajtó lesz a biztos menekvés.
már magam is csak röhögök magamon.
Kedves elítéltek!
A déli harangszóra főbelövést kéne tartanom.
Egyszer ment csupán
azt mondtam, állj és vége lett.
De megöregedtem
Eltelt két hét és hiába a tett.
Mi a helyes? Az igazság?
Össze kéne vetni azzal, aki jól csinálja
hogy megtudjam
a módszerem a rossz, vagy menjek a picsába.
Rég volt már, hogy ennyire
éreztem én is, hogy most aztán sok leszek.
S minden magyarázat ellenére
Tudom, hogy rossz, amit teszek.
Nem is vagy szép.
Se okos, se kedves, de még vicces se igazán.
Idegen vagy
A diagnózis ez, ennyire futja a lazán.
Ha volna egy csepp eszem
Végiggondolni, miért döglött a bagoly
a mellkasom fogta
odúban zúg-e a hangyaboly?
Jöhetnél vitázni
Lelkiismeret, hogy nyerni akar a jó
nem győzhetek én
az elrontott díszítősor, a semmire való.
Még egy fél óra se telt el
Vissza az elejére, elölről ugyanúgy mindent.
Ráng a szemed?
Megérdemled, ha kísérted az Istent.
Itt már nekem kínos
az egész végtelenített agymenés
halkulj el, életfogytos
az utolsó ajtó lesz a biztos menekvés.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


