Először is, 23 éves lettem. Taka öreg, mint egy rakat... sz.... széna.
Aztán.
Ma Sawa szemezgetett nekem egy lány oldaláról, aki folyamatosan negatív kritikát fogalmaz meg mindenféle előadók lemezeiről, dalairól, előadásairól. Nem vagyok hajlandó elkérni a címet Sawától és mindenét elolvasni, mert sajnálom.
Régebben nagyon felidegesített, de most eljutottam oda, hogy bár több előadót leszaroz (és nem hiszem, hogy képzettségben olyan szinten állna, hogy kritikái többek lennének a naiv közönség puszta megfigyeléseinek, nota bene, szerintem minden rossz neki, amit nem az ő egy kedvence fémjelez) akit én is szeretek, úgy érzem, szánom ezt a lányt.
Ennyi pedagógia és pszichológia után, amit tanultam, persze nem diagnosztizálhatok senkit, de teljesen értem, hogy az, hogy azt hiszi (kell hinnie) hogy az ő véleménye ennyire fontos, s kell, hogy megbántson másokat, mindössze (...) tök egyszerűen levezethető lelki sérülésekből fakad.
Meg mernék rá esküdni, hogy úgy nőtt fel, hogy otthon senki le sem szarta a véleményét. Mondtam Sawának, akit egyébként tényleg felbaszott a bejegyzéseivel, hogy értse meg, szar neki. Biztos, hogy kiskorában hiába mutatta a jegyeit meg a rajzait a szüleinek, rá se bagóztak, vagy valami hasonló.
Eljutottam oda, hogy megértettem valaki dühe és szociális analfabetizmusa mögött a sérült lelkű kisgyereket, aki egyszerűen csak nem ért a világhoz.
Ráadásul elolvastam Ferenc Pápa intelmeit is.
Ismeretlenül is, te lány, (főleg az elejét) neked ajánlom!
Élni, és élni hagyni!
Add át magad másoknak!
Vedd derűsen az életet!
Játssz a gyermekeiddel!
Töltsd a családoddal a vasárnapot!
Segítsünk munkát találni a fiataloknak!
byebye, Taka, akinek újabban keksz-szaga van.
