Chapter #88888888

Ha nem lenne semmim, hiányozna, hogy legyen
De, hogy legyen, már most is hiányzik, hogy megvan mindenem.
Jó lenne, ha nem lennék mindig én az útban
De sajnos velem mindig, mindig csak a gond van.
Nem véd semmi, sosem volt angyalom karddal
Emlék és varázslat nélkül álltam falnak vetett háttal.
Mosolyogva hazudtam, szemben a világ
Rajtam kívül nem tudta más, mi az igazság.
Ha kérdezték, hazudok-e, megmondtam, hogy igen
De nem mondtam meg, hogy a valóság az milyen.
Hogy velem kapcsolatban mindig nagyobb baj az igazság
Ahhoz képest nem volt még bűn a hazugság.
Talán menekülni kéne, vágni, szúrni, ugrani
De élni attól még akarok, hogy így nem lehet élni.
Milyen jó, hogy senki sem törte ki a nyakát értem
Hogy egy halacskát a fuldoklástól a parta kimentsen.
Türelmes leszek, mint fürge fény a szemben
Talán sokkal rosszabb sül ki abból, ha tudomásul veszem.
Mert arany középút nincs, oda nem kaptam vízumot
Még mindig kitépett füzetlapokkal töltöm a hézagot
Billeg a mérlegem, vagy nagyon rossz, vagy jó
De egálba nem juthat, ha rossz a gravitáció.
Ha majd egyszer nagy leszek, okos, és minden, ami most nem
Mikor majd a terveim nem ezzel a mozdattal kezdem
Elég lesz akkor rádöbbenni, hol rontottam el
Még ha a téma már most is veszettül érdekel.
(Kicsi vagy messiás, még magadnál is kisebb
Azért vagy a hibás mindenért, de mindegy
Egyelőre élj túl, régi a jelmondat
Ráérsz akkor élni, ha halkul a kárhozat)
Csak ugye nem halkul és inkább élni kéne
Aztán belehalni végül, mert mindig ez a vége.

Insomnia

Nem akartam írni, mert ugyan lenne mit, de nincs kedvem összeszedni a gondolatokat.

Mégis, most megnyitva a blogger, fekszem a sötétben, a macska alszik mellettem (igen, még nem esett róla szó, de van macskánk), csepereg az eső, istentelül fájnak a bokáim, és meg se próbálok elaludni. Mindjárt augusztus huszadika, egy fél órán belül, de nem tudnék aludni, csak kattogna az agyam.

Valami nem stimmel. Meg akarom változtatni az életem, mert attól félek, ha ilyen marad, meg fogom bánni. Nem tudom, hogy lehetne úgy csinálni, hogy jól jöjjön össze, hiányzik anya, hogy elmondja a véleményét. Tudjátok, mindegyikőtöket elcserélném érte.

...

Az idő jelentős hányadában boldogtalan vagyok, ezért tudok úgy rajongani dolgokért, amik pillanatokra elvarázsolnak. Villámlás, álmában nyüsszögő kismacska, dal, aminek értem a szövegét, gitár, kutya, aki megbolondul, csak érjek már a kapuig, hogy megsimogassam és kimondjam a nevét.

Hogy kell olyan emberré válni, akit ezek a dolgok hosszútávon boldoggá tesznek? Hogy kell folyamatosan élvezni az ilyesmit, nem csak huszadikán arra gondolni, de jó volt a nyár?

Mit kellene csinálnom?

Pedig megfogadtam, hogy nem gondolok bele, aztán tessék, már sírok is.

Nem tudom, hogy ez az összes érzés most tényleg ilyen mély depresszió tünete-e, vagy a traumák következménye, vagy valami BNO kódos kóros nyalánkság, vagy tök szimplán szar ember vagyok, aki mindig rinyál és soha se jó neki semmi. Vagy egy tök átlagos hülyegyerek aki csak lenni akar valami.

Depressziós, elmebeteg, öngyilkos.

Hogy a lelki fájdalmait enyhíti-e a fizikiai, kérdéses.

Boldog akarok lenni. Vagy Jackbácsit idézve: elégedett. Kérlek, istenem, segíts megtanulnom, hogy kell.

Ui: Az utolsó 3 lecke kurvára nem jött be, légyszi valami más oktatási módszerrel próbálkozz.

Bye: Taka, aki a sztratoszférán át a végtelenbe indult, de

elégett a picsába

Ködkamra

Hali~

Már megint majdnem vége van a nyárnak.

Idén mégse érzem azt, mint máskor, hogy ne legyen vége, mert még nem csináltam meg mindent, amit akartam, idén azt érzem, hogy ne legyen még vége, mert élvezem.

Pedig igazából semmit se csináltunk, május elején millió tervünk volt, nagy túrák, horgászat, strand, mozi, sátorozás, Pest, con, koncert, sunshine beach tücsök köcsög, és fegyelmezetlenül egyikből se lett semmi. Pedig idén még pénzünk is lett volna rá, csak nem is tudom, lusták vagyunk, meg mások is keresztbe tesznek néha, de erről ennyit, mert most nem baj, most nem kekeckedni akarok, idén valahogy élveztem, mindent, ami történt, úgy, hogy csak nagyon picit zavar az, ami meg nem történt meg.

Talán a jó idő tehet róla, szinte végig kánikula, nagyon szeretem. Az emberek körülöttem egész nyáron boldogabbá tettek, csak ritkán süppedtem vissza a mocsaramba, csak ritkán volt rossz, ami meg jó volt, az nagyon, és így elnyom minden negatívat.

Szerettem volna egy dagadt napraforgót, de nem tudtam szerezni, majd jövőre. Most ez az egy hiányzik csak igazán a nyárból.

Hova lett? Az előbb még június nyolcadika volt... azt hiszem, nem baj. Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek.

Nem ellenkezni, nem hisztizni, ha olyan kell, amit nem lehet, élvezni tisztán, ami adatik. Az univerzális gondolkodót meg, aki folyton boldogabb akar lenni, néha elnyomni, csak a pillanat hevében, hogy élvezd, ami van. Pont úgy, ahogy van, végig se gondolva, hogy lehetne, vagy hogy hogy kéne lennie.

Szóval, kedves nyár, lassíts, maradj még egy kicsit, mert igazán élvezem. A magam szociopata, pszichopata, kórosan túlszerető módján.

Bye, Taka

Az a patás fickó.

Europid ghoul

Milyen ritka az a boldog állapot,
Hogy én is azt akartam, amivel megdobott
Az, aki az ilyesmit nagylelkűen méri,
Kinek a munkásságát a költő most dicséri.
Milyen ritka az, hogy nem csak kiegyezek vele
És jó diplomataként illemből törődök bele,
Hogy van az, hogy valahogy én mindig mást akartam
Aztán >hát ez se gáz< alapon mégis megnyugodtam?
Addig fogok menni, amíg végül a kedvemre lesz?
Megállíthat vajon az >á ezt akartam< helyzet?
Vagy pont azért nem lesz úgy, ahogy sosem
Mert egy kicsit mindig máshogy képzeltem?
>Mit tudom én azt, kit érdekel már ez<
Még csak fel se nyögheta költő, ha őt érdekli mindez
Örök elégedetlenség, mást okolás, méreg
Lesz majd, aki új címet ad a forgatókönyvének?
Lipilopi lopakodás, értsünk félre mindent
Glóriával kis buksinkon kísértsük az istent.
Nem gáz, atyám, ugye? Ugye lesz majd ámen?
Feloldozás, megbocsájtás, mennyország, meg minden?
Ritka, de néha majd előfordul ugye?
Lelkifurdalással kötött boldog különbéke...
Amikor az lesz, amit végtére is akarni akartunk,
Amikor a kamu többesszám helyett mindent bevallunk
Magunknak. Mert a többiek csak statiszták.
Hisz ha magadnak hazudsz, csak az a hazugság.

Nee Senpai...

Vannak azok az emberek, akik észrevétlenül becsúsznak melléd az állóvizedbe, és vagy meg se zavarnak téged, vagy kellemesen el lehet velük együtt bambulva lézengeni.

Vannak azok az emberek, akik felkorbácsolják a kacsaúsztatót, és a hullámok vagy bizsergetően dögönyöznek tőlük, vagy a fejed felé magasodnak és küzdhetsz, bele ne fulladj.

Vannak azok az emberek, akik nem másznak melléd, csak a partról benyúlva korsókkal megpróbálják kiinni alólad a vizet.

És vannak azok az emberek... azok, akik valamelyik előző három lehetőség szerint közelítenek meg annyi különbséggel, hogy távozás előtt búcsúajándékként belepisálnak a vizedbe. A választás pedig a tiéd: maradhatsz a koszos vízben, undorodva mindentől, ami a tiéd lenne, vagy kimászhatsz, hogy keress új vizet, vagy élj a szárazföldön. De egyik sem élhető út, mert sem koszos vízben, sem más vizében, sem a szárazföldön nem leszel képes létezni, sem fizikailag sem lelkileg, mert az nem a tiéd.

Ennyire egyszerű. Csak épp felfoghatatlan.

Mindegy.

- Rajtad nem lehet segíteni.
- Rajtad nem lehet!!
- De rajtam nem is akar senki.
- Én akarok.

Hogy mennyire félelmetes ez az egész!