2013. július 28., vasárnap

Tesztkör

Hali!

Mivel a b13 megdöglött, és mert mert mostanában sosem működött úgy, ahogy kellett volna neki, rászántam magam, hogy 3 év után eljöjjek onnan, és magam mögött hagyjam a naplómat.

Mint említettem, a b13 el sem érhető, így egészen jó érvet adott, hogy otthagyjam.

Azoknak, akik ott sosem olvastak, szólok, itt sem kell. A blogom terápiás célzattal magamnak szól, illetve azon kevés embernek, akiknek. Éppen ezért rohadtul nem kellenek a cuki kis faszakodó kommentek, meg a fúrás és hasonlók, mert nekem nincs türelmem az ilyesmihez. Sose kértem senkitől, hogy szeressen, ezt jól jegyezzétek meg, ámde, ha önként és dalolva vállaljátok, segítek túlélni.

A b13-as blog azonfelül, hogy fizikai szükségleteimet (xD) sem elégítette ki, sok olyan elemét mutatták a személyiségemnek, amik azóta már megváltoztak, ha jó, ha nem. Mivel szépen mutatták egy gyakorló pszichopata kórtörténetét, lementettem őket (már amennyit le tudtam az összeomlás előtt), de egyre kevésbé kapcsolódott a jelenlegi énemhez.

Ígyhát egyébként is bennem volt, hogy gyerünk onnét, és most megkaptam a végső lökést. Az elmúlt hetek, hónapok nagyon emóssá tették az írásaim, holott vidám elmebeteg vagyok. Pont ezért, ez csak egy felvezető tesztkör. Mindent ki fogok fejteni, ha lesz energiám, becsszó. Csak most látnom kell, mi hova és minek.

köszönöm az előzetes és/vagy eddigi bizalmat

byebye: Taka


3 megjegyzés:

  1. istenemdejó*-* teis.végre. itt.
    sok szerencsét hozzá.
    nekem jót tett a váltás,úgyhogy szerintem neked is jót fog.
    itt sok a lehetőség és vá. C:
    így már ha kiraklak a bal sávba látszani fog egy kivonat a legutóbbi bejegyzésedből és az tökre fain.
    ésés a kép a bejegyzés végéén *.*
    annyira örülök hogy tetszik *.*
    ~ L

    VálaszTörlés
  2. LIZ! Ezt a képet mi csináltuk???? WOOOOOOOOW *^*

    VálaszTörlés