2013. szeptember 13., péntek

Mosó Taka mosodája

Halihó ^^

Gyors helyzetjelentés.
Fordítok, sulizok, futkosok, mint mérgezett egér a falon. (Mint pók a falon, meg mint a mérgezett egér, szóval nagyon! xD)

Első megállapítás, mely újabb bizonyítékaként szolgál, hogy nem vagyok 100%:
Imádok mosni. Nos, ez önmagában nem lenne baj, sőt egy kicsit talán még hasznos is, de olyan elmerülten tudom bámulni, ahogy forog-forog-forog, forog és forog meg forog, hogy szinte megszűnik a külvilág, én csak nézem, ahogy a színek kavarognak, és eszembe jut, hogy régen is ez volt, mikor Nagyi kinyitotta a centrifuga tetejét, rögtön ott voltam, és néztem a szivárvány örvényét *-*. Aki a szülinapomra meglepne egy kényszerzubbonnyal, mondom, "S"-es a méretem.

Aztán.

Második megállapítás, továbbra is imádok álmodni!
Álmodtam egy olyan beteg pszichót, hogy ahhoz több se kell, sőt, az első megállapítást egyenesen pipázhatjuk is ki XD. Vagy pipálhatjuk. XD
E kis sokkoló állatság pedig újabb novellaötletet adott. Csuhajja!! Olyan boldogan ébredtem, hogy talán az se számított volna, hogy még mást is álmodtam, szépet, gyönyörűt (mármint a pszicho mellé xD), ami ezer éve rám fért már. Aztán Minato-tól reggelire palacsintát kaptam.

Aztán.

Harmadik megállapítás:
Annak ellenére, hogy péntek 13-a révén reggel elaludtunk, és gyorsiramban mentem a suliba, jó a kedvem. Bár lassan ezt már félek leírni.

Negyedik megállapítás:
Megtaláltam a best-of purikura appot. FOREVER! XD Szerelmünk neonfényes macimasni.

na, ennyit a jövendőnek.

ui: Lizzy, boldog szülinapot még egyszer! <3

bye: Taka

Ja, igen. Még nem is mondtam, pedig az év nagyszerű pillanata volt, Minato-tól megkaptam a K8-t best-of albumát, mint diplomaajándékot. A világ legjobb srácától, az egyetlen jó dologért, ami idén történt velem. Amúgy fantasztikus album! Ja, és ráadásul limitált kiadás, tele volt nyaminyamikkal :3

1 megjegyzés:

  1. nem nagyon tudok mit hozzászólni mert már mindent megdumáltunk ésésésés C: de köszi hogy vagy. szeretlek.

    VálaszTörlés