réges-régen kihúzott szavak,
Celluxszal összefogva feküdt szívünk
pár kitépett füzetlap alatt.
Még mindig érzem az ujjaim hegyén,
látom a kiradírozott neved,
Hogy ejtették fogságba egyetlen délután
minden mondatom azok a szemek.
Nézem a tükröt, és nézlek téged,
nézem magam és az inges alakod,
látom, nem stimmel sehogy sem,
és hogy mégis mennyire akarod.
Bűntudatom kacskaringós karakterek fonják,
szövik és őrzik egy cipősdobozban
Rápakoltunk az évek alatt mindent,
hogy el ne felejtsek hinni abban,
mikor a sárga kicsi cérna, a kisujjaink közt,
mint egy gitárhúr pattanásig feszül,
Rángatod és cibálom, hogy engedjen a másik,
zubogjon a vér benne keresztül.
Mindaz, aki voltam nélküled, és
aki a távolságok között belőled lettem,
Csorgó forróság fagyott mondatain
mindent, amit veled elkövettem…
Emlékszem a szavaidra, emlékszem,
csak a minőség hibás,
Tudod, megvan a videó, csak
rossz a megvilágítás.
Hajnalonként újra meg újra,
előtör a sötétből a folytonos suttogás,
visszhangzik a hangod a fejemben,
csak te, egyedül te és soha senki más.
Ki-kicsap a füzetből a belevésett
megálmodott ország,
Nem volt ez egyszerű múlt, még igeidő se,
csak egy fecni valóság.
>> お誕生日おめでとう 既往より。<<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése