Újra kemény lefáradás. Ne tudom meddig mehet ez még így, megutáltat velem mindent, amit azelőtt imádtam. Imádni véltem? Már magam sem tudom.
A suli... Istenem, borzasztó megalázó, hogy az egyetemet kisebb-nagyobb zökkenőkkel így vettem *csettint*, itt meg folyamatos az agyfasz. Szellemileg.
Én tényleg nem akartam ezt, hogy eljussak ide, de itt vagyok, heló~ múlt-Taka, ne közelíts.
Nem akarok kimondani kemény szavakat, de mostanra annyi mindenkinél érzem magam egy szinttel feljebb... Nagyképű vagyok? Döntsd el, kedves olvasó te.
De amikor elhangzik egy olyan beszélgetés, hogy "Ez felnőtt képzés, itt nem szabhatják meg, hogy én hányra jövök az iskolába. Semmi közük hozzá, én döntöm el. Nem mondhatják meg, hogy nyolckor kezdődjön-e az oktatás" akkor közel áll az ember ahhoz, hogy belevágja a halántékába a tollát.
Van ott ész.
Nem bírom. Estire akarok menni, de ott valószínűleg fizetni kellene, ami ismert okokból nem menne. Most a neveléstörténet című tárgy is felbaseválta az agyam, nem tanulok semmi újat, mert ezekből én már levizsgáztam kétszer, csak keringek egy pont körül, mint egy vad muslica, és lehetőség nincs akkreditáltatásra vagy egyéb módszerre.
Nem bírom tovább.
Pláne, hogy gyakorlatról mindenki meglép, én meg egy másik leányzó, akit mától nevén nevezve PB-nek hívok majd (gyk. nem photobook, vagy pedomaci, hanem polarbear) ott b*sszuk a rezet a kötelező időig, mert érdekes módon mi találunk munkát húsz gyerek mellett. A többiek nem.
NEM BÍROM.
Bemennek, vagy be se mennek, visszamenőleg is kapnak aláírást arról, hogy ott voltak, akkor mennek haza, amikor eszükbe jut mégis ötöst kapnak. Nem irigylem tőlük, tegyék ki az ablakba, de: így az én munkám van alulértékelve. Mikor PB meg én nem egyszer maradtunk pluszba, nem egyszer csináltunk meg olyan melót, amihez nem füllött a fogunk, de mégis rajtunk csattan az ostor, megkapjuk, hogy aki az egyetemről jön az mennyire gáz...
NEM BÍROM TOVÁBB ezt a primitív, éretlen és ostoba viselkedést, amivel engem aknáznak és én baszok rá. NEM bírom. ELEGEM VAN...
és mindig én jövök ki szarul az egészből, valószínűleg most is. De könyörgöm. Ne basszunk már szekéren (in memorial Diskurzuselemzés és pragmatika).
Ráadásul a vasgyár is egyre kimerítőbb, ahogy jön a tavasz, ezek a busmanok megmakkantak és ölik egymást. De eljutottam arra pontra. hogy öljék meg egymást, és nem érdekel. Szólok ötször, többször nem. Mi vagyok én, rádiós ébresztőóra??
Ha estis lehetnék (estisebb XD) akkor én dönthetnék a gyakorlati helyemről is. Why~ oh why can't I~??
Nézzetek le, de nem akarok ilyen helyen dolgozni. Lehet, hogy rossz ember vagyok, de én ezt rohadtul nem bírom idegekkel. Mondhatjuk persze, hogy olyan iskola, ahová én jártam, már nincsen, de akkoris, ez több a kelleténél. Idegölő.
Így érzem magam. Komolyan:
Egyedül Sawa bírt emberkedvet hozni belém > meg mégvalami khm. ugyebár < és ezt nem most küldte, de annyira szeretem, és szóval dehát na. :D
bye: Taka
ui: TA-SU-KE-TE!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése