Bohóckodjunk! Én egy bohóc vagyok, senki nem is vesz komolyan. Mindenki hülyének néz, szánni való ostoba bolondnak. Bohóc vagyok.
A bohócokat senki sem szereti.
Tudjátok, ha megfeszülök, se értem meg, miért vagyok ilyen, hogy mindig bennem volt-e vagy csak mostanában, külső tényezők hatására, de nem is ez számít, csak az, hogy itt van és a diagnózis a következő:
Akármibe kezdek mostanában, semmi sem sül el jól, minden egy rakás szarként fejeződik be, tök mindegy mi az, vagy hogy állok hozzá, vagy akármi.
Mindenhonnan, mindenkitől negatív kritikát kapok, egy kedves szó se jut el a szívemig. Persze, ez az alapja az egésznek, hogy képtelen vagyok arra a két-három biztató szóra koncentrálni, csak azt látom, hogy a többi ember szarba se néz, ha pedig néz, azonnal kritizál minden létező ponton.
Régen >régen! azelőtt, mindig, kezdetektől fogva< az alkotás voltam én. Tudjátok, Taka=írás, meg a többi. A verseim, a kis novelláim, a szavak ereje, a rajzaim, a kis mityir-mütyörjeim, amiket varrtam, a videóim, a fordítások, a szerkesztéseim, az oldal, minden. Minden, amit létrehoztam, még ha sosem volt profi, lenyűgözött, ha egy rövid időre is, de az enyém volt és szerettem. Szerettem alkotni.
Most azonban, hogy hosszú évek óta soha nincsen egy olyan kritika se (komolyan, egy se, egy buzi lájk se, ami már alja, semmi jó) amit elfogadnék és boldoggá tenne, csak az, hogy a hibáimat sorolják nekem, mindent, ami balul sült el, tönkretett.
Igen, nincs kedvem írni, mert tudom, hogy sosem leszek jó, sosem lesz, hogy kiadják, amit írok, még ha ráfizetnék se, de hisz ha ebbe bele is törődnék, még csak nem is vagyok különleges, se stílus, se a sztorik, csak egy "kevéssé tehetséges, nem teljesen zavarba ejtően rossz kezdő" leszek. Mindig. Azok, akiknek pedig a véleménye számítana, azt se fogják tudni, hogy valaha leírtam egy sort is.
Nincs kedvem rajzolni, türelemjáték, nincs kedvem szerkeszteni, nincs kedvem az oldalt bütykölni, mert újabban (!!! újabban. hahahahahahaha.) csak azt látják meg, ha valami nem stimmel, beszólnak és ez fáj. Azt mondják, építő kritika, vagy már nem is mondják, nem tudom, de lealáznak a semmibe és elvárják, hogy örüljek neki, mert segíteni akarnak. Holott, mikor igazán szarban voltunk, nem segített egyikük se, csak Sawa és THN jött. De ugye legyünk hálásak.
Nem értitek, hogy ez már nem rólatok szól?? Nem azért vagyunk, mert boldoggá akarunk tenni titeket, ezek csak hangzatos jelszavak. Igazából mi hárman, meg Teshó élvezzük. Magunknak csináljuk.
(Jó, aha, tessék: csak megengedjük, hogy megnézzétek, amit egymásnak csinálunk. Ez lesz mától a válaszom.)
Lényeg a lényeg, emiatt a sok "építő kritikától" (bár kérdéses, hogy szarból minek építsek várat) elment minden alkotókedvem, még ha sosem voltam is jó.
Köszönöm!
ui: igazából, ha az emberekben csak a rossz van, és nem képesek "szeretettel fogadni" bármit is, képtelenek meglátni a jót valamiben és csak a negatívumokat, hibákat hangsúlyozzák, akkor miért is akarom egy ilyen világ elismerését?
Igen, értem. Nem kéne olyanná akarnom válni, mint ők.
bye: Taka
az a patás fickó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése