Istenem, ha elmondhatnám valakinek!
Szerencse, vagy nem, vagy mit tudom én, a titkaim igazán titkok: egy ember tudja őket: én.
Mondjuk ennek teljesen egyszerű oka az, hogy képtelen vagyok megfogalmazni mindent úgy, ahogy az bennem, születik egy hivatalos verzió, ami úgyahogy érthető a többieknek, aztán az érzések és a történet többi része bennem marad.
Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy megbolondultam.
Az a nagy helyzet, hogy az életem 99%-ban megváltozott az elmúlt két évben. Komolyan, minden, ami előtte volt, amivel meghatároztam magam, amit az enyémnek véltem, oda.
Nem tudom, miért.
Egyszerűen már nem megy követni.
A blogok meg azért szaporodtak meg, mert muszáj kiírnom magamból, ha már senkinek sem bírom elmondani, különben tényleg kitör a káosz és elsodor magával. Vagy felakaszt, vagy főbelő. You know.
És persze futkosok megint a lámpa körül, mint valami autista molylepke, mert mindig ugyanarról szól minden, és a leggázabb, hogy mégsem.
Mert ami meg ugyanez volt, az most kétszer olyan valóságos. Ezt nem megy felfognom. Nem erről volt szó. Rossz ember vagyok.
Nem mondhatom el senkinek.
Nem tudom, mi a hivatalos verzió.
Nem akarok beismerni semmit.
bye: Taka
ui:
Anya, ne haragudj.
Próbálkozom, tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése