The mask of sanity

Amikor szembesülök azzal, miket csinálnak a normális emberek, hogyan viselkednek bizonyos helyzetekben, hogyan szórakoznak, mit tartanak helyesnek, mit tartanak elfogadhatónak, mit elfogadhatatlannak, hogy élik az életüket, a legapróbb és legelnagyoltabb dolgaikat, mindig rá kell döbbennem, mennyire de mennyire nem vagyok normális ember.

Ahogy a mostani életem élem, az tényleg annyira abnormális? Ha nem vagyok normális, a nem normális a normális, igaz? ...

Mások is és én is úgy beszélek magamról és velem kapcsolatban, mint isten verése, sorscsapás, Pandóra szelencéjének minden átka, megátalkodott ördög hozta pokolfajzat. Aztán mind meg vagyunk lepve, hogy semmit sem várok el magamtól és nem is akarok jobbat. Hiszen minek? Egy szörnyeteg szörnyűségeket érdemel.

Akkor is, ha tudom, hogy tele vagy szarkazmussal, mikor kimondod, én minden szavadat megjegyzem.


Lehetnék normális ember, de nem lenne csak álarc az is? Egy újabb?



bye, Taka