Szeretem, ha csak ketten vagyunk itthon, mert mindenen nevetünk. Meg mert olyan filmeket nézünk, amiket mindketten szeretünk, s ha nem, vitatkozunk a TV-vel.
Meg mert mindig finomságokat eszünk.
Meg mert olyan dolgokat játszunk, amiket mindketten szeretünk.
Szeretem, ha csak ketten vagyunk itthon.
De nem szeretem, hogy csak ketten vagyunk itthon.
Ketten maradtunk egymásnak, ketten-egyedül, sok beszédnek édes alján ülünk a szarban egymagunkban. Persze van, ki csatlakozzon hozzánk, de azért mégse ugyanolyan itt és velünk lennie.
Hát pont ezért. Pont így, pont ennyire, pont, hogy mindörökre a megmaradott mindenemből, mindegyikőtöknél jobban szeretem a testvéremet. Pont.
Egyszerűen fingotok nincs róla, miken mentünk keresztül, ha tudjátok se értitek, ha egy leszarom-megértemmel tovább is lendültök rajtunk.
Bárki bántsa, bárhogyan, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, bánt engem is, s bántja a szüleink emlékét is, minden veszteségünkbe belerúg egyet, és pont ezért:
- nem számít, direkt volt-e
- nem számít, meggondolatlanság volt-e
- nem számít, minden-ember-követ-el-hibákat volt-e
- NINCSENEK enyhítő körülmények
- csak súlyosbító körülmények vannak
Én pedig megtorlom, a minimum egy sosem-bocsájtom-meg a büntetés. De akármi is, életfogytiglan.
Mert senkim sincsen rajta kívül.
Mert szeretem a testvéremet.
Mindegyikőtöknél előbbre valóbban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése