Mindenkit lefoglal a saját élete.
Rámnéznek, kipipálnak, hogy megvagyok, de senkinek se számítok és senkinek se vagyok elég fontos
annyira
hogy csütörtök este, mikor egyedül bőgök a sötét nappaliban, legyen bárkim is
aki
megölelne és azt mondaná, tudom, hogy nem csak sajnáltatod magad, hanem tényleg szarul vagy.
Vagy
legalább egyvalaki lenne most, aki megpróbálna felvidítani.
De boríték vagyok, faszom. Engem mindenki feladott.
Mostanában anyával álmodok.
Kibaszottul hiányzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése