128/980

Vannak átoknehéz félórák, és olyanok is, amikor egész derűlátó vagyok.

Mivel nem nagyon tudom mivel lekötni magam, sokat gondolkodok, aminek vannak negatív eredményei is, sokszor elragadnak az érzések, rossz emlékek, amikor nagyon hülye voltam, vagy mások voltak velem nagyon hülyék, és olyan marha nehezen szabadulok tőlük, hogy néha az egész napomat tönkrevágja egy egy érzés.

De vannak pozitív hozadékok is, úgy érzem, elindultam a megértés útján egy csomó dologban. Jó, persze nyilván nem lettem más ember, és valószínűleg rengeteg mindenen nem fogok tudni változtatni magammal kapcsolatban, de azt hiszem együtt együtt fogok tudni élni velük.

Az a baj, hogy annak idején, három-négy éve elindultam egy úton, de megálltam rajta, mert egyrészt úgy gondoltam, nincs értelme továbbmenni, másrészt meg úgy gondoltam, elég addig menni, ameddig jutottam.

Most azonban látom, hogy folytatni kell az utat, mert közel sem vagyok még rendben magammal, és most eljutottam egy olyan pontra, ahol már elég erős vagyok a folytatáshoz.

Csak persze rengeteg akadály áll elém, amit egyedül nem tudok legyőzni. Piti gondok, vagy komolyabbak, tökmindegy, mert sok van. Úgyhogy nem lesz ez sem egy könnyű menet.

Néha rohadtul elkeseredek, de valahogy eddig még mindig jött valami, ami felvidított, és kizökkentett a szomorúságomból.

Nem tudom, mit tartogat a közeljövő, nem, hogy a távoli, halálra aggódom magam, mert nagyon sok momentum tűnik kilátástalannak, de icipici kis pozitívumokba kapaszkodva rángatom magam tovább percről percre, napról napra.

Mert most ezt kell csinálni.

Most ez van.

Most ez az életem.

Most ennyi az életem.

Majd változik.