2013. november 26., kedd

Például...

Heló~

Kicsit nyösszvös vagyok, de~ derült égből Liz, és az ember kedve azonnal százzal felpörög! :D

Küldött nekem valamit, nem tudom leírhatom-e mit, mert úgy rémlik, megígértem, hogy nem pletykálok róla, mije van neki (LOL XD), úgyhogy álljon itt annyi, hogy: "Kitűztelek példának, csillagvöcsök! Előre, legalább olyat, mint Lizzy két éve!" 

Ide nekem az oroszlánt is!!


:D

Az egész egy Facebook levéllel kezdődött, csak úgy belinkelte nekem az ominózus entitást a kislány, én meg rögvest és minden méltóságom veszítve összepisáltam magam. WTF!!?? Hogy lehet ennyire olyan mint én????

Na hogy???

Könyörögtem (nem kellett sokat, hálistennek) küldje el, küldjön egyet, mert kell nekem, és most meghozta a postás egy édes levélke kíséretében, amit fülig érő szájjal olvastam, azonnal nekiesve a főtárgynak is. Nem bírom letenni, azért volt muszáj, mert egyéb teendőim elrángattak mellőle~ de holnap folytatom.

Mindenképp.

A humora valami fantasztikus, kétpercenként van valami új, amitől visítok, imádom, mindeközben nagyon édes, és hiába mondja, hogy már semmi köze hozzá, el kell szomorítsam, mert bizony ha nem tudnám, hogy az ő keze munkája, akkor is érezném a zsigerzacskómban, hogy ebből lett ő, a fogalom, a soulmate, a LIZ.


Most legyen elég ennyi :D

A világ minden más történését letojom.  

byebye: Taka

Tákándró





1 megjegyzés: