workshop

Hali~

Kevés 24 óra egy napba, nyomorultul kevés. Egész héten, minden átkozott percben kellett valamit csinálni, de -> legalább elterelte a figyelmem.

Kaptunk egy feladatot, hogy csináljunk foglalkoztató-fejlesztő munkafüzetet ovisoknak, amit egész héten csináltam, mint valami hülyegyerek, erre rittig, hogy utolsó pillanatban baszom el, így lett egy megoldhatatlan feladat. > a maci nem fog málnát enni, maradjunk ennyiben. <

Szép színes lett, jó vastag, ha anyuka elunja, simán agyon is verheti vele 3-5 éves kisdedét.

Közben szakvéleményizélő lapot is ki kellett tölteni beadandónak, ami nagyon jó ötlet, és a valóságba öcöpöcöt kapaszkodva nagyon kreatívan töltöttük ki Minato-val. Adtunk a gyermeknek fiktív nevet, beköltöztettük egy fiktív vasgyári téglaházba, elneveztük a szüleit, és ebbe egyetlen Minatom annyira belejött, hogy még az igazgató nevét is megváltoztatta, szegény Nyami vasgyári pedagóguskarrierje így vette kezdetét. A szülők nevei is lázba hozták, mármint Minato-t, minden lelke mélyén lakó előítélet a felszínre tört, és adta az "almafabétát", ami nyomán Rácz Aladárból előbb Rácz Alaladár, majd Rácz Adalár lett. Erre már én is vérszemet kaptam, és az anyukát, Horváth Angélát végig bal kézzel szignóztam.
Rosszak vagyunk.

Közben rájöttem, hogy nagyon szép álomvalóságot fel lehet építeni a kis fejünkben, milyen a világ, és mi kik vagyunk benne, de addig nem tudjuk és igen, fogalmunk sincsen róla mi az, ami a füstszagú homályos utca végén, a puha meleg szobánkon kívül zajlik, amíg nem beszélgettünk cigánygyerekkel. Szóval nem rosszból, meg semmi, de komolyan mindegyikünknek jót tenne (tényleg jót!) ha a nagyok ott fenn a kristálypalotában hazavinnének egyet egy hétre, és valóban elgondolkodnának rajta merre tovább.

Aztán~
Tanulni is kellett, jövőbeli tanári karrierem szempontjából überfontos dolgokat. Hogy sarkalatosan foglaljam össze a témát: A szemét büdös, csúnya, de újra kell hasznosítani!!.
Amivel önmagában semmi baj, mert vagyok annyira önmagam egyelőre, hogy a tanáromat tisztelem, mert többet tud nálam, nem vagyok 15 éves, hogy hülyenyomorékozzam, mert dolgozatot akar íratni, és a tananyagot becsülettel megtanulom mert ez a kötelességem.

De.

Kezdek eljutni egy pontra, amikor már legszívesebben felállnék, és azt mondanám "Magadnál vagy, jóasszony???"

1. Egy olyan tárgyat, amit nem a mi szakunknak szántak, semmi köze hozzá, és csak azért tanuljuk, hogy töltelék legyen, minek ennyire komolyan venni?? Jó, persze lehetne komolyabban is, de fellázadok, hogy nekem kőművesmunkavédelmet kell tanulnom. Kimondottan felidegesít. Ráadásul, a tanár nagyon intelligensen felénk (értsd a két diplomás felé) biccentgetve közölte, szerinte gyanús, hogy ennyi (kb. 5db) ötös dolgozat lett, biztos puskáztunk. Holott olyan dolgozatot íratott, hogy megadta a válaszokat is, karikázni kellett, hogy A vagy B, és nagyjából olyan szinten voltak megfogalmazva, mint ez:
"Mi történik, ha fejedre esik egy tégla? A- Donald kacsa. B. megüt, esetleg súlyosabb baj C. Batman."
Szóval kicsit megsértődtem. Mert nem engem minősít, hogy neki eddig csak olyan tanítványai voltak, akik nem bírtak ennyit megjegyezni, és mélységesen felháborít, hogy feltételezi rólam, hogy én is csak ennyire vagyok képes, holott summa cum laude diplomáztam.

...

2. A némettanárunk teljesen inkompetens. Sose emlékszik arra, mit vettünk, mit mondott, mikor írunk, kik vagyunk, ami engem rohadtul nem is érdekel addig, amíg bajom nincs belőle, de azt mondta, hogy a vizsgán csak azt kéri majd, amit leadott. DE Ő SE TUDJA?? Aztán bemegyek, és kihúzok valami zeinekeine müffenstuch seißengrossenmittelstugen című tételt?? (LOL) Csak mert ő azt hiszi, már vettük?? Akkor már hiába hadonászok, hogy leszarom ezt a kibaszott nyomorék nyelvet, csak azért tanulom, mert ha ötös vagyok, kapok ösztöndíjat, és megtanulok bármit, ha megmondtad volna, hogy ez is kell!!!! Kárrámbbáá.

3. Didaktika-neveléstörténet. Újabb borzasztó érzéki óra. Nem érdekel a tanár személyisége, igazából mindig is úgy voltam vele, a tudás, tananyag és én köztem a tanár csak egy szükséges rossz, ami ha van, van, sokat tenni ellene nem lehet. Ha meg jó, csak megkönnyíti a dolgomat. Ez él, ha a tananyag elérhető valahol. DE. Könyvet nem adott meg, a jegyzetet meg állítólag elküldte valakinek. Na ezt oszd be. Az anyagok úgy adja le, hogy kioszt mindenkinek egy részt, amit aztán felolvasunk neki halkan, hogy a többiek is tudjanak dolgozni (facebookozni...), és ha ő beszél, beáll az egyik sarokba motyogni. A dolgozatban persze visszakér olyat is, amiről egyikünk se hallott még sose, az se, aki jegyzetelt, mint a malom. Lásd, most olyan görög fogalmakat és ókori indiai izénbigyókat kért, hogy csak lestünk, mint JunJun, mikor a tolmács lemaradt Tsunku fordításában...

Szóval ezen a héten folyamatosan melóztam, a tanulós melómat. Egy fordítás se fért bele, egy feliratozás se, a teljes magazint ma csinálgattam, hol vannak a dolgos nyári délutánok már??

Ja, és a legjobb. A csoporttársak kitalálták szedjünk osztálypénzt, mert nekik kell szalag jövőre. Jó, egyelőre még nem a szalagra gyűjtenének, hanem mindenfélére, de nekem több kifogásom is van.
- nincs pénzem. Egy peták fél fabatka jövedelmem sincsen, apától kérni meg nem akarok. Van elég bajunk így is, nem kell még az is, hogy arra vigyek be pénz, hogy karácsonykor majd igyunk~ mikor nem is fogok inni. Értitek
- nem tudok elmenni dolgozni, mert hogy tanuljam ezt a rengeteg faszságot, hogy angolozzak pluszba, hogy nyáron meglegyen a nyelvvizsga, és elmehessen VÉGRE mesterszakra????
- nem akarok szalagot, se gombot, se kitűzőt. IGEN, nagyképű vagyok, de ha nekem az utolsó szalagomon az volt, hogy ME-BTK Vivát Bölcsész, most nem fogok felvenni egy NyABSzI GYP. feliratút. Sajnálom, nincsen az az Isten.
- hagyjatok már a faszomba az osztályközösségépítéssel nem vagyok 12 éves. >tudom, ezt se így kéne, de én nem vagyok szociális típus. Ha már mindenképp kell valami szoci- akkor már szociopata.<

Miután pedig kinyervogtam magam, az édes élet:

Voltunk Minatoval az állatmenhelyen. Majdnem lesétáltunk a kurvasorra, de hálsitennek egy pálinkaszagú asszonyka eligazított minket, hogy amarra kell menni. Szóval elindultunk a semmibe, úttalan utakon. Komolyan, a susnyában mentünk, a cipőnk átázott, és nem is lehettünk benne biztosak, hogy arra megyünk-e amerre kell. De hálistennek arra mentünk, ott volt megannyi kutulimutuli. Megnéztük a kicsiket, kiszemeltünk pár aranyos lehetséges ebződményt, megnéztük a nagyokat, akik gyönyörűek voltak, okosak és szeretetéhesek, aztán vacogva hazamentünk a picsába.
A többi a jövő zenéje.

Na, ennyit mára, összeszedtem mindent, amit tudtam.

byebye: Taka