Jöttem lelket locsolni. Fel. Nem elég, hogy összezuhant, még oda is ragadt, mint friss forró tükörtojás, beleolvadt a lelkem a valóság linóleumába.
Jelentkeztem egy kisregény pályázatra. Tudjátok, egyszer valamikor nem is itt, hanem az original Takán írtam, hogy kész a pszicho-m. Néhányan el is olvastátok, én meg vertem a seggem a boldogságtól, mert csak egyvalaki mondta, hogy reméli, hogy a kis hangok a fejemben nem suttognak olyanokat, hogy öljem meg őt álmában. (xD)
Szóval, jelentkeztem. Megcsapkodtam a karakterszámot, hogy beleférjen a 90 ezres keretbe (mondjuk még így se fért xD), és próba szerencse alapon beküldtem. Tudjátok, a vicc az, hogy csak vasárnap délutáni unalomból kerestem futó pályázatokat, és nem is nagyon akartam én jelentkezni, mert mindegyiken volt pályázási díj (jó nem nagy összeg, de akinek nincs, annak sok a kevés is.), itt meg nem volt, úgyhogy mondom adjunk egy esélyt a mandarinfának.
Már akkor is olvastam, hogy ha valaki netalántán, istenneadja bekerülne a készülő antológiába, attól kérnek egy kis anyagi hozzájárulást, de mondom mekkora az esélye?? Mármint értitek? Az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod.
Ma pedig látom a leveleim közt, mindenféle nagy csinnadratta nélkül megjött az értesítés, nyertem. Vagyis benne vagyok a legjobb tízben. Elsőre sikítottam egy döglött nyuszisat, hogy Minato befáradjon jogtöri tanulmányai közepette hozzám, majd bőgtem egy vidám sort, és letölöttem a tájékoztatót.
Ami olyan volt, mintha felszaladtál volna egy lépcsőn, aminek a tetején George Clooney áll egy nagy csokor fehér tulipánnal, és azt suttogja: Baby, let me be your valentine!... Merthogy nem kicsi kiadó, meg nem csak fiókos könyv, hanem könyvesboltos, Széchényi könyvtárba 6 példányos... csak ugye az élet nem habostorta, és Shigechan mindig felébred a pókemberes pizsijében.
58 ezer forintot kell fizetni kiadási hozzájárulásként, plusz 3 könyvet minimum megvenni. Na, jó, oké... nagyobb pénzekkel dobálóznak a népek, de nekem nincsen ennyim. Sőt. Két húszezrest még sose láttam egymás mellett, aztán itt rögtön három is kéne. Szóval felértem a lépcsőn, ennyire voltam George Clooney-tól, de ő fogta, és úgy mellkason rúgott, hogy meg sem álltam a lépcső aljáig, és odaolvadtam a linóleumhoz, mint a tükörtojás, a friss és a forró.
Mint akit felpofoztak.
Nem is értem. Mi történt??
Na. Megyek is. Csak meg akartam örökíteni az egész történetet az utókornak, frissében, melegében.
Minden mást máskor.
bye: Taka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése