Hali~
Tudjátok, kinyuvadtam. Komolyan. Erős ez a tavaszi fáradtság, erősebb mint én xD Hiába próbálok ellen állni, mindenféle módon. De tényleg, még takarítottam is, pedig ez rohadtul nem jellemző.
Egyébként pedig egész hetemet egy projektnek szenteltem, elhatároztam, hogy lefordítom és feliratozom a SweetS összes MV-jét, és kitekintőbe kiteszem az oldalra. Úgy tervezem, csinálok majd ilyet Canaria Club-osban meg Momoiro Clover-esben (nem a Z, bár lehet abba is belekapok) is, meg még ki tudja mi jut még eszembe. Mindezt pedig két egyszerű oknál fogva:
1. minden H!P dalt lefordítottam már, ami érdekelt és szerettem. Komoly. XD Úgy pedig nehéz, ha egy dalt életemben sosem hallgattam még meg.
2. A MomoClo, a SweetS meg a Canaria Club pedig az első japán nyelvű dalaim idézik (mondjuk a MomoClo annyira nem xD), a H!P előtti énem, azokból az időkből, amikre imádok visszagondolni, mikor kilencedikes kis hülye voltam, még azelőtt, hogy minden összeomlott. Hiszen az, aki most vagyok, akkor alakult ki, az után, és részben azzal együtt. ...
Szóval nagyon tetszett az ötletem, rögvest engedélyt is kértem THN-tól/től, hogy megvalósíthassam, aztán rápörögtem, és kb egy hétvége alatt fordítottam és feliratoztam 13 MV-t. Menő. Főleg, hogy már ötször hittem azt, hogy nincs több, de akkor mindig találtam még... XD
Pluszba a végén két ultimate kedvencemet is melléfeliratoztam, ha már lúd, legyen kövér, még akkor is, ha tudom, hogy Teshón és THN-en, meg ugye rajtam kívül senki se fogja megnézni.
De ha már igazak a pletykák és akkora egoista állat vagyok, az legyen már az első, ami engem boldoggá tesz, nem de bár? De, de bár. Direkt perfekt.
Egyébiránt egy SweetS dalszövegben volt egy mondat, ami nagyon megfogott "A nevetésem és a könnyeim oka is az, hogy itt vagyok, együtt mindenkivel". Hogy ez milyen igaz! Azért vagyunk szomorúak, mert azok akik körülöttünk vannak címeres ökrök, és gonoszak és buták. De azért vagyunk képesek mosolyogni és boldognak lenni, mert a többiek, akik körülöttünk vannak aranyosak, kedvesek és szeretnek minket. Vivát csitripop!
Még akkor is, ha azóta, hogy imádni kezdtem őket, műveltségem megkétszereződött (LOL xD) és más szemmel nézem/más füllel hallgatom a "Lolita Strawberry in summer" című dalt. Nabokov, Lolita. Idolpopos világnézetem gyökereiben rengette meg. xD De ez is olyan dolog, amiben ártatlan akarok maradni, még úgy, hogy tudom, nem lehet. Egyszerűen csak nem akarok tudni semmiről. Mennyivel egyszerűbb lenne birkának! xD
Közben kisorsoltuk a nyerteseket is az oldalon, remélem örülnek. Minato volt a közjegyzőm, ha már számlálóbiztos volt a hétvégén, úgy is belejött az egészbe, fel volt úgyis esküdve Magyarország alaptörvényére (nem mellesleg mondjuk én is, de ez maradjon titok, mert nem vagyok teljesen biztos abban, hogy nem törvénytelen xD) gondoltam kihasználom. Már ha az ilyesmi nem évül el. Vagymi.. Elnapul. (?? xD)
A szavazásról és a választásokról nem vagyok hajlandó egyébként beszélni, nem érdekel. Csak valahogy olyan visszás és fura az egész, hogy mást se lehetett hallani napokkal előtte, csak azt, hogy "soha többé Fidesz" aztán csak meglett megint a kétharmaduk, vagy valami ahhoz hasonló. Szóval értitek... Fura ez a lakosság.
Minden esetre: "Hug a hungarian today" és ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja.
Sawako-val egyébként esti egymásgyilkolásunk egész jó irányba terelődött, kialakult egy tök jó sztori, amit szívesen megírnék, csak sajnos ilyen témában Széchényi könyvtárakat írtak tele már jobb és kevésbé jó sztorikkal. Főleg nem illene elkezdenem egy újat (még akkor sem, ha már elkezdtem), mivel függőben van egy papír alapú és egy nem papír alapú, ami minden képességem kimeríti. Azért elképzelhető, hogy egyszer majd, egy másik világban kifejtem bővebben, ha megérett, de az is elképzelhető, hogy nem érik belőle semmi, mint mondjuk az Ajtó esetében, ami meg évezredes történet attól, hogy tavaly nyert formát.
Ennyit mára, kedves senki, aki olvas.
Na jó, talán THN igen. Neked meg hatalmas ölelés ember. Nem is tudod, mennyire boldoggá tudsz tenni. :3
Suki van. :D

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése