Újabb sikertelen irodalmi pályázat. Kezd gyanút kelteni bennem, hogy nem is vagyok olyan jó, mint hittem. Tudjátok, "Taka=írás" csak, mi van, ha "Taka=akármi, csak ne írd le"
Mikor jön el az idő, hogy azt mondam, vége? Felfogjam, hogy sosem lesz belőlem senki? Mármint aki valaha akartam lenni?
Mert szörnyű, de tény, soha senkinek sem voltam érdekes, sem az, amit csinálok. Régebben próbálkoztam vele, hogy olyan területeken legyek sikeres, amikben azt hittem, jó vagyok, de abbahagytam, mert nem hogy nem lettem sikeres, nem, hogy rossz kritikákat kaptam, senkit se érdekelt. Tudjátok, mikor a youtube videód alatt 10 év után is 8 a nézettség. Mikor a regényedet 3 ember olvassa el, mert >megkérted rá őket<, mikor a blogod nézettsége egy év után is csak havi 2 ember, amiből az egyik biztosan te vagy, mikor beküldöd a verseidet egy pályázatra és vagy nyersz, mert más nem indult, vagy 35 ember bekerül az elődöntőbe a 36 pályázóból, és te vagy az az egy, aki nem.
Néha arra gondolok, hogy ha majd meghalok, az unokáim megtalálják az írásaim, kiadatják és arra jut a világ, milyen fasza vagyok post mortem. De aztán mindig az jut az eszembe, hogy ha majd meghalok, legalább nem fog fájni, hogy az unokáim nem, hogy hagyják porosodni a kézirataim a padláson, de azzal együtt adják el a házat.
Értitek, miről van szó?
Nem az, hogy valakit/valakiket hibáztatnék a sikertelenségemért, csakis magamat. Hogy nem vagyok elég tehetséges. És érdekelne, mikor jön el a pillanat, hogy belássam, feladjam és ne írjak egy szót se többet a magam védelmében.
bye: taka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése