Instant lobotomy

>Csak az az egyetlen baj, hogy nem értem.<

Tudjátok (igen, megint közönséghez szólok, mert Sawa, meg Minato igenis olvas, és tudom, hogy THN is szokott jönni, mikor bokros teendői engedik. Mindent összvetve pedig nekem ők a közönségem. Közönséges vagyok! xD na de vissza a fonálhoz)

Szóval, tudjátok, mindig is úgy voltam vele, hogy a valóságos, konkrét dolgok helyett százszorta jobb a kétértelmű, a belemagyarázott, a mesélt, neadjisten hazudott, ámbár kellemesen álomi, a bizsergető, az ebből-még-bármi-lehet.

De mióta a Takamegismerés fejezetei ebben a témában és ebbe az irányba kezdtek terelődni, rá kellett jönnöm, hogy "aha, csak kevéssé jól körülhatárolhatárolható szabályok felállítása szükségeltetik". És azt meg ugye hogy.

Mert vannak bizonyos esetek, amikor már elegem van a kétértelmű, követhetetlen helyzetekből. Belezavarodok, annyira nem értem. Persze kicsit nyíltabban mindent meg lehetne tudni, de sajnos gyáva vagyok. Mert továbbra is van, hogy egyszerűen rettegek a válaszoktól, mert ugye ha már nem-lehet-bármi, akkor csak az lehet, ami lesz. Az pedig hajmeresztő.

Tudjátok, a bármi jobb, mint a konkrét. Ez a végső konklúzióm. Még ha idegesít is néha a kétértelműség, nem vagyok elég felkészült az egyértelmű válaszokra.
Inkább fél szavakból gyűjtök infónkat, inkább hallucinálgatok, inkább ne legyen igaz így, ahogy hazugsám sem lehet.

Mert igazándiból az igazság sem változtatna sokszor semmin. Egyszerűen csak fájna. A fájdalomból pedig elegem van már.

Hm. Nem is ajtó volt, igaz? Hanem ablak, hm? ....