Corpus delicti

Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...
Mi tesz bűnössé? Gondolat, szó, cselekedet, mulasztás...?
Általános érzés bennem, bizonyos időközönként iszonyatos erővel súlyt, bűntudatom van. Mindig. Mindenért. 

Ha megteszed, ha elmulasztod, büntethető leszel. Bűnös is, kétségtelen, de valaminek még előtte történnie kell, ami azzá tesz.

Ha beismered, bűnös vagy. Ha már te is tudod magadról és hajlandó vagy annak is vallani magad, kész az ítélet, ráadásul te ítélted el magad. De ez előtt is kell lennie valaminek.

Ami biztos, hogy bűnössé tesz, az első pillanatban. Nem kell, hogy magával rántson, nem kell, hogy tett és beismerés legyen a vége, nem kell a gondolat, nem kell kimondani, nem kell megtenni vagy elmulasztani, elég egyetlen dolog, a szándék.

Bűnössé tesz.

Nem elítéltté vagy büntetetté, az a törvény és Isten dolga. De bűnössé, olyanná, amin mégváltoztathatsz. Önerőből lettél azzá, hát oldozd fel magad, vagy csináld a fokozatokat tovább.

"Haj, hiába minden jó igyekezésem,
lelkem enyhülését többé már nem érzem."

Ha tartok egy misét, az nem oldoz fel Ádám és Éva bűnei alól. Dehát, próba szerencse.

Bye: Taka.

Már megint.