"Mindig csak próbáltam lenni valaki. Nem vagyok művész, nem vagyok író, még csak értelmiségi sem vagyok. Csak egy kutya."
Vízszintesben vagyok, redőny lehúzva, ajtó becsukva, a TV-n még csak a zöld pötty se világít, tíz óra sincs, ha lehajtanám a telefont, tökéletesen bámulhatnék a semmibe, csak a vibráló kis világmaradványok úszkálnának a szemem előtt, míg látni nem kezdeném a totális idegent, ami beburkolja minden vagyonomat.
Olyan vagyok, mint egy zárlatos palotapincsi, követek, leülök a lábaihoz, megnyalom a kezét, hű vagyok, ha összerugdos is, egy kedves szóért élethosszig kötődök, de játszom a királyfit, mintha én lennék az úr, a gazdám... csupa gőg, vicsorgás és rózsaszín masni.
Vízszintesben vagyok, elvakít a képernyő, peng a csend, csak az ujjaim kopognak tompán, minden átláthatatlanul, hallhatatlanul sötét.
Nem biztos, hogy ha most jönne Mefisto, mint a fekete uszkár, és megszagolnánk egymás seggét, nem adnám el neki a lelkem.
De ugye, ez a szar még a kutyának se kell.
Bye: Taka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése