Az a szép, amikor próbálsz elkerülni egy megoldást, mert iszonyatosan képtelennek tűnik, majdnem öngyilkos merényletnek, aztán mikor mégsincs más módszer, mint aki halkan belelépett, rájössz, hogy ez lehetett az egyetlen jó döntés.
És ott a megnyugvás, és kezdesz engedni, és az aknamezőn átfutó katartikus lihegésével a tüdődön át a szívedbe préseled, ami az agyadnak eddig kevés volt, tessék, ott a válasz, keep calm, none of this is your fault.
És elég?
És elég.
Miért drogozzak? Az én életem alapjáraton egy követhetetlen, kusza, túlexponált, zavaros illúzió.
Bye: Taka.
már nem kellene több pszichopata képzeletbeli barát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése