Libra

Micsoda szörnyű dátum, mêgis milyen szép nap.

Már megint a mérleg, két serpenyő, mindettőben benne ülök, az egyik valóság ilyen, a másik olyan, nincs sok közük egymáshoz.

Én meg kétszeresen, itt is, ott is, próbálok kettőből egyet létrehozni, vagy legalább egy olyan harmadikat, ami viszonylagos köztes út lehet.

Vannak eszközeim, csak ami az egyikhez kéne, amott van, ami amoda kellene, az meg emitt, sose ott, sose úgy, ahogy kéne.

Mi bajom lehet...

Olyan szép az idő, nyár van, meleg... olyan pokoli a dátum, két éve, hogy anya meghalt...

Van ez, amikor Taka nutelláskenyeret eszik Jack konyhájában és megy neki az angol, utána randi Sawával és egy akkora meglepetés, hogy bőgni tudna, és hazáig úgy viselkedik, mint a kemotoxos légy. Hazaérve bújás, Minatoillat és X-akták, van ez. Mikor Taka ajándékokat kap, mikor szeretik, segítik és gondoskodnak róla.

És van ez, mikor anya nincs többé, és apa sincs többé, és Tobi sincs többé, hárs meg fenyő sincs többé, meg egyáltalán otthon sincs többé, csak karcos emlékek mentális sérüléssé mélyülve. Van ez.

Nem biztos, hogy nem álmodom. Vagyis, biztos, hogy nem, túl szörnyű ez, ebből nem szokás felébredni. Ilyesmit kibírni szokás, aztán ha az embernek szerencséje van, a másik serpenyő egész jó.

Hát csak ugye, a szerencse forgandó és a skorpió megöli magát a saját fullánkjával.

Szörnyű, szörnyhöz méltó élet.

Szörnyeteg vagyok.

Taka