Hali~
Mostanában rászoktam arra, hogy megnyitok egy bejegyzést, és minden inkognitó, kódnyelv és hazugság nélkül leírom, amit érzek. Már jó sok van.
Segít.
Társ a társatlanságban. A "magányban" a "ma" szótag.
Annyira egyedül vagyok...
Tudom, magamnak köszönhetem, rajtam múlik, tudom. De mi sem bizonyítja a sorstalanságom jobban, hogy ha felsóhajtok, mennyire magányos ez az egész, azt mondják, "nem is vagy egyedül!" ... és ilyenkor olyan szívesen felnyögnék: hát lehet nektek mondani bármit is?!
De persze tudom, az én hibám. Vagyis inkább > énvagyokahiba< ... De minek ezt ragozni, meg kinek.
Majd a piszkozat bejegyzéseknek. Mindig is ti voltatok a menedékem, leírt szavak, teleírt lapok. Egyszer majd közéjük temessenek el...
63 percet sétáltam ma, 63 könnyel kevesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése