Pastel headshot

Először is, próbálom nem végiggondolni és megfejteni miért vagyok bizonyos dolgokban önfejű és miért húzom fel magam baromi könnyen mindenfélén, mert egyszerűen túl fárasztó lenne.

Mindezek mellett viszont rájöttem arra, hogy az, amit a múlt héten éreztem, hogy változni kezdtem, jobb a kedvem, minden jobb lett velem és körülöttem, igazából csak felszínes butaság volt.

Mert tulajdonképpen ennél lemondóbban és közönyösebben még sosem volt lentebb.

Erre pedig abból jöttem rá, hogy míg régebben, a legszarabb pillanataimban is előrelátó voltam, gondoltam arra, mi lesz később, mi milyen következménnyel járhat, de ez már nincs meg.

Most szemrebbenés nélkül megeszek éjszaka 2kg szaloncukrot, mert nem érdekel se az, hogy megfájdul a hasam, se az, hogy dagadt leszek. Összevissza költöm a pénzem, pedig nincs sok és munkát se keresek, mert nem érdekel, mi lesz, mikor elfogy. Megveszek egy ugyan akciós, de drága kabátot, ami viszont szar minőségű, de tetszik és leszarom, jövő télen jó lesz-e még. Bár ilyeneket régen csináltam, nem rakom top 10-es listába a kedvenc neveim, és nem olvasom Bibliaként Vekerdy írásait, mert nem érdekel lesz-e családom, nem játszok elalvás előtt azzal, hogy regényekcímeket találok ki rövid könyvajánlóval, mert nem érdekel, lesznek-e még kiadott könyveim vagy sikeres könyveim, nem ábrándozok arról, hogy tanítok vagy hogy kinek milyen ajándékot hozok Japánból, nem beszélgetek fejben József Attilával vag Radnóti özvegyével, vagy H!P és J'sE tagokkal, nem tervezem a H!P tábort, se nem töröm a fejem frappáns fordításokon, mert nem hiszem hogy lenne jövőm.

Nem olyan, amiben nagy dolgok valóra válnak, egyszerűen semmilyen jövőben sem hiszek. Nem hiszem benne.

Nem csinálok semmit. Bemegyek a városba, hogy valaki örüljön, de engem nem hoz lázba. Egy nap egy könyv, és azért olvasok ennyit, hogy teljen az idő. De nem azért mert ott valami várna rám.

Nincsenek céljaim vagy terveim, feladtam még csak a gondolkodást is, mert fájt, hogy mindenről az jutott eszembe hogy fog elbaszódni.
Sőt leginkább az lenne a legjobb, ha soha egyetlen negyedpillanatra se lennék boldog az életemben, nem lennék jókedvű, vidám vagy semmi pozitív, legyen minden pokoli szar, mert azt nem veszi vissza hatszoros áron százszoros kamattal a jóisten.

Sőt még csak ez se kell. Nem kell semmi.

Semmit se akarok és semmi se érdekel.

De ne érezzétek ezt letargikus rezignációnak, csak tényközlésnek. Mintha annyit mondanék, nem számít, hogy ma szerda van.

Bye:

Taka