Üresen állok, mindennek háttal.
Ma egy pillanatra, túlóra után a villamoson bambulva, az érzés: rendben lehetne.
Egyszer, valamikor. A fények, a meleg, az emberek, a zümmögő villamos, a fülembe dübörgő zene (rájöttem, amúgy, hogy a totális agyi kizsibbadásra a dübörgő zene annyira üdítő, hogy felszívja, mint a szivacs), a tökéletes évszak, és egy pillanatra megvolt.
Elkaptam.
Egyetlen pillanatocskára éreztem, hogy egyszer, így, rendben lesz, rendben leszek.
De elmúlt. Már nem érzem. Üres vagyok.
De, és ez a de a tanulság a történetben, hiszek neki. A tényeket elfelejtem, a fényeket nem. Meg a zenét, meg a zümmögést, meg a meleget, meg...
... azt az érzést.
Szóval, még ha Godot is a fedőneve, várni fogok rá, örökkön örökké. Mert lesz, hogy rendben lesz.
Várunk.
Tátongva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése