Homesick

Már megint mi ez.
Kell kérdőjel a végére?
Minek kellene?
Nem kérdés már ez,
Csak pusztába sóhajtás.

Már megint mi ez...
Már megint mi történik... lesz egyáltalán még bármikor is olyan az életben, hogy ... mi is erre a jó kifejezés...

Viszonylag hosszantartó biztonságérzet?
Hm.

Úgy érzem magam, mint valami csavargó. Valami egész friss, zöldfülű csavargó. Bárhova mehetnék, de igazából sehova sincs mennem.
Minden cuccom összehajtogatva és összerendezve áll egy vitrinben, de mennem kell, mert nem maradhatok, s magammal sem vihetek semmit, mert ugye hova is vinném.

Úgy érzem nincs közöm semmihez és senkihez, az életem továbbment nélkülem. Csak tudnám hová lettem.

Néha teljes lemondást érzek sírhatnékkal, néha dühöt, amit csak rohadt nehezen tudok kordában tartani. Közben folyamatos honvágyat valahol, valami, valaki után, ahova hazaérkezhetnék.

Kibaszott egyedül vagyok.

Ezekkel az érzésekkel, ezzel a helyzettel, ezzel az egésszel. Mindenki, akihez közöm kellene, hogy legyen, nem meghallgatni, megérteni vagy segíteni akar, hanem meggyőzni arról, hogy de amúgy nekem milyen jó.

Csak hát ezt baszhatom. Mert minden mindegy, ha nem érzem úgy.

Nincs közöm senkihez, akihez közöm kellene legyen. Nem jó ez. Sőt kimondottan szar.

Nem akarok lelkibeteg lenni, adni itt a depresszióst, drámázni meg belehalni, mikor néha azt mondom, hogy boldog vagyok, meg nevetek, és amúgy is egy idióta vagyok. Csak félek, iszonyat, mennyire, szeretnék jobban lenni, szeretnék végre biztonságban lenni.

Haza akarok menni. ... akárhol is legyen.