Milyen ritka az a boldog állapot,
Hogy én is azt akartam, amivel megdobott
Az, aki az ilyesmit nagylelkűen méri,
Kinek a munkásságát a költő most dicséri.
Milyen ritka az, hogy nem csak kiegyezek vele
És jó diplomataként illemből törődök bele,
Hogy van az, hogy valahogy én mindig mást akartam
Aztán >hát ez se gáz< alapon mégis megnyugodtam?
Addig fogok menni, amíg végül a kedvemre lesz?
Megállíthat vajon az >á ezt akartam< helyzet?
Vagy pont azért nem lesz úgy, ahogy sosem
Mert egy kicsit mindig máshogy képzeltem?
>Mit tudom én azt, kit érdekel már ez<
Még csak fel se nyögheta költő, ha őt érdekli mindez
Örök elégedetlenség, mást okolás, méreg
Lesz majd, aki új címet ad a forgatókönyvének?
Lipilopi lopakodás, értsünk félre mindent
Glóriával kis buksinkon kísértsük az istent.
Nem gáz, atyám, ugye? Ugye lesz majd ámen?
Feloldozás, megbocsájtás, mennyország, meg minden?
Ritka, de néha majd előfordul ugye?
Lelkifurdalással kötött boldog különbéke...
Amikor az lesz, amit végtére is akarni akartunk,
Amikor a kamu többesszám helyett mindent bevallunk
Magunknak. Mert a többiek csak statiszták.
Hisz ha magadnak hazudsz, csak az a hazugság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése