Ködkamra

Hali~

Már megint majdnem vége van a nyárnak.

Idén mégse érzem azt, mint máskor, hogy ne legyen vége, mert még nem csináltam meg mindent, amit akartam, idén azt érzem, hogy ne legyen még vége, mert élvezem.

Pedig igazából semmit se csináltunk, május elején millió tervünk volt, nagy túrák, horgászat, strand, mozi, sátorozás, Pest, con, koncert, sunshine beach tücsök köcsög, és fegyelmezetlenül egyikből se lett semmi. Pedig idén még pénzünk is lett volna rá, csak nem is tudom, lusták vagyunk, meg mások is keresztbe tesznek néha, de erről ennyit, mert most nem baj, most nem kekeckedni akarok, idén valahogy élveztem, mindent, ami történt, úgy, hogy csak nagyon picit zavar az, ami meg nem történt meg.

Talán a jó idő tehet róla, szinte végig kánikula, nagyon szeretem. Az emberek körülöttem egész nyáron boldogabbá tettek, csak ritkán süppedtem vissza a mocsaramba, csak ritkán volt rossz, ami meg jó volt, az nagyon, és így elnyom minden negatívat.

Szerettem volna egy dagadt napraforgót, de nem tudtam szerezni, majd jövőre. Most ez az egy hiányzik csak igazán a nyárból.

Hova lett? Az előbb még június nyolcadika volt... azt hiszem, nem baj. Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek.

Nem ellenkezni, nem hisztizni, ha olyan kell, amit nem lehet, élvezni tisztán, ami adatik. Az univerzális gondolkodót meg, aki folyton boldogabb akar lenni, néha elnyomni, csak a pillanat hevében, hogy élvezd, ami van. Pont úgy, ahogy van, végig se gondolva, hogy lehetne, vagy hogy hogy kéne lennie.

Szóval, kedves nyár, lassíts, maradj még egy kicsit, mert igazán élvezem. A magam szociopata, pszichopata, kórosan túlszerető módján.

Bye, Taka

Az a patás fickó.